A Monacói Nagydíjra sok versenyző egyedi sisakkal szokott készülni. Így tett Valtteri Bottas is, akinek monacói sisakja nagyon hasonlatos Mika Häkkinen egykori sisakjához, annak jellegzetes kék csíkjaival. A finn versenyző minden bizonnyal abban is bízik, hogy honfitársára emlékeztető sisakja szerencsét hoz majd neki, hiszen 20 évvel ezelőtt épp Häkkinen nyert Monacóban, és abban az évben […]
A Racingline.hu olvasói, vagyis ti, megszavaztátok, hogy melyik Forma-1-es versenyző 2018-as sisakja tetszik a legjobban! A lista élén Nico Hülkenberg „Hulk” feliratú fejvédője végzett, őt pedig a két finn versenyző követi, utóbbi holtversenyben Sebastian Vettellel. Kimi Räikkönen, akiknek sisakjának hátuljára gyerekeinek neve is felkerült: Rianna & Robin. Valtteri Bottas pedig a rajongókkal terveztette meg idei […]
Nagy volt a verseny Valtteri Bottas 2018-as bukósisak design pályázatán, és a finn pilóta maga is komolyan dilemmázott azon, hogy ki legyen a végső győztes. A Mercedes azért leszűkítette kicsit a lehetőségeket, így végül Bottas csak megtalálta a tutit. Amely pedig nem más lett, mint ez:
Napvilágot látott Fernando Alonso 2018-as McLarenes sisakja. Részleteket már közölt róla a spanyol versenyző korábban, most azonban kiszivárgott egy kép, melyen teljes egészében látszik a 2018-as sisak. Úgy fest, hogy Marcus Ericssonhoz hasonlóan most Alonso is a „retrósabb” minimál dizájn mellett döntött. A sisak alapja a kék, tetején méretes rajtszámmal, oldalán hatalmas Alonso felirat, egyszerű, […]
A Sauber svéd versenyzőjének, Marcus Ericssonnak 2018-as BELL sisakjának dizájnját a fiktív F1-es festéseket, sisakdizájnokat tervező Sean Bull készítette. Ericsson Instagram oldalán a következőt idézi a tervezőtől: „A jelenlegi sisak dizájnok túl zsúfoltak, bonyolultak és elvesztették ikonikus jellegüket azzal, hogy évről évre és néha versenyről versenyre változtatják azt, így én azt akartam megnézni, hogyan fest, […]
Tegnap Max Verstappen idei bukósisakját mutattuk meg nektek, ma a Red Bull másik legénye, Ricciardo sisakja a soros. Az ausztrálnak azért különösen fontos az, hogy „jól nézzen ki” a dolog, mert hazájában kezdődik idén is majd a Forma-1-es szezon, így persze, hogy különleges festéssel készül. A sisak tetején van egy Ausztrália térkép is, szokásos helyi […]
Nincs komoly változás Max Verstappen sisakfestésében, mondhatni 90%-ban ugyanaz maradt, ami tavaly volt. Kicsit talán elegánsabb lett, a tavalyi harsányabb színekből visszább vettek. A felső rész most már inkább kékesebb, eltűnt a Red Bull piros/sárgája. Oldalt is több lett a fehér, hátul meg markánsabb lett Verstappen „V” logója. Here it is, my helmet for the […]
Kimi Räikkönen Instagramon mutatta meg, hogy fog majd kinézni 2018-as sisakja. A fejvédőjének dizájnja alapjában véve olyan, mint az elmúlt években volt, azonban kapott némi kék színt, és úgy fest, hogy az eleje egészen fekete lett. https://www.instagram.com/p/BeiGlHahSLN/?taken-by=kimimatiasraikkonen
Sean Bull dizájner neve más ismerős lehet a Forma-1 rajongóknak, mivel rendre készít F1-es fikciókat, festéseket az autókra, sisakokra… Méghozzá nem is akárhogy! Idei Force India terveit az F1 hivatalos Instagram oldala is közzétette, és a Force India is véleményeztette rajongóival, hogy melyik tetszik nekik a legjobban. Ezúttal azonban különlegesebb koncepcióval állt elő: Azt mutatta […]