Közismert, hogy Fernando Alonso saját múzeuma számára apránként gyűjtögeti a többi versenyző sisakjait. Most épp idősebb Carlos Sainz friss, Dakar-győztes sisakjára fáj a foga, és Twitter bejegyzése szerint Sainz azt mondta neki, hogy meg is kapja azt, ha segít neki abban, hogy Twitter követőinek száma elérje a 200 ezret (jelenleg id. Sainznak 155 ezer követője […]
A kétszeres Forma-1-es világbajnok, Fernando Alonso bemutattam milyen sisakfestéssel vág majd neki a Daytona 24 órás versenynek. A dizájn hasonlít az Indy 500-as sisakjáéhoz, ezúttal azonban fekete helyett fehér alapszínű lesz a fejvédő. A sisak hátulján a daytonai oválpálya vonala látható, amerikai színekben, míg a sisakon végigfutó csíkok Asztúria színeit viselik. Alonso első alkalommal most […]
Újra a rajongók tervezhetnek meg egy Forma-1-es sisakot, ezúttal Valtteri Bottasét, a 2018-as versenyszezonra. A Mercedes csapat tájékoztatása szerint a nyertes designt személyesen majd Bottas választja ki a pályázaton, és a szezon nagy részében viselni is fogja majd azt. 2017-ben Lewis Hamilton csinált hasonló versenyt a rajongóinak, akkor több mint 8000 pályaműből kellett kiválasztania Hamiltonnak […]
Az FIA Biztonsági Bizottsága zöld utat adott az erősebb sisakoknak, melyeket 2019-ben mutatnak majd be a Forma-1-ben, a komolyabb biometriai megfigyeléssel együtt. Az FIA az utóbbi időben a versenyzők fejének védelmét helyezte középpontba, ennek köszönhetően debütál jövőre a Halo a Forma-1-ben és a Formula 2-ben is. A következő lépéskét az FIA jóváhagyta egy új, csúcsminőségű […]
Az ifjabbik Carlos Sainz Instagramon mutatta be irodáját, azaz hatalmas asztalát, és a szobát dekoráló sok-sok sisakot és trófeát. Pár trófeát ugyan még hiányol a gyűjteményből, de azt állítja, hogy rajta van az ügyön. 😉 Kövesd a Racingline.hu-t Instagramon is, egyedi, saját autósportos fotókért! View this post on Instagram New office! Still a lot of […]
Fernando Alonso olyan sisakfestéssel vág majd neki a soron követező Egyesült Államok Nagydíjának, mint amilyennel az Indy 500-on is versenyzett. A rajtszám persze más lesz rajta: Indy-s 29-ese helyett F1-es 14-es száma szerepel majd rajta. View this post on Instagram Casco para el US GP. Helmet for the US GP. #indy500tribute #?? #fans #thanks #mclaren […]
Ugyan a szabályok szerint a versenyzők már nem váltogathatják egy szezonon belül a sisakjuk dizájnját, egy versenyt mégis választhatnak, melyre módosítják fejvédőjük kinézetét. A német versenyzők, Sebastian Vettel, Nico Hülkenberg és Pascal Wehrlein ezt Szingapúrra időzítette. Íme szingapúri sisakjaik, melyeket Jens Munser készített. Sebastian Vettel's 2017 Singapore GP helmet. #SingaporeGP ?? pic.twitter.com/rGv6NtEzow — Jens Munser Designs […]
A Ferrari felfedezettje, Charles Leclerc különleges sisakban fogja teljesíteni a Formula 2-es szezon hátralévő részét. Sisakjának dizájnjával elhunyt édesapjára emlékezik. Leclerc édesapja, Herve, aki maga is Formula 3-as versenyző volt a ’80-as években, idén halt meg, pár nappal a bakui versenyhétvége előtt. Charles ekkor már egy „Je t’aime papa” (szeretlek apa) feliratot tett sisakjára,most azonban […]
Bár a szabályok szerint egy szezon során nem szabad variálni a versenyzők sisakjainak dizájnját, egy évben egyszer, mégis meg lehet ezt tenni. Sebastian Vettel erre az Olasz Nagydíjat választotta, és módosíttatott némileg sisakja megjelenésén. Vettel's helmet for the #ItalianGP is just… ? #F1 pic.twitter.com/GXER5cVAMH — Formula Squad (@FormulaSquad) September 1, 2017