A NEOM McLaren XE csapat két új helyszínre látogat el a második Extreme E szezonjukban. Az Extreme E bejelentette harmadik idényének a versenynaptárát, amelyben öt fordulót és két vadonatúj helyszínt erősítettek meg 2023-ra. A 2023-as idény lesz a NEOM McLaren XE Team életében a második szezon az elektromos off-road sorozatban, és ismerős terepen kezdődik: március […]
A BRC Racing Team versenyzője, Michelisz Norbert megszerezte első győzelmét a 2022-es FIA WTCR szezonban a hétvégi bahreini Sakhir főfutamán. Csapattársa, Mikel Azcona a negyedik helyen haladt át a célvonalon, ezzel pedig 60 pontra növelte előnyét a bajnokságban. A Comtoyou Racing versenyzői, Mehdi Bennani és Franco Girolami osztoztak a fordított rajtrács első során, míg a […]
Nagy meglepetéssel rukkolt elő a WTCR, ugyanis a Közel-Keleten Bahrein és Szaúd-Arábia zárja majd a szezont, minden előzetes jel nélkül. Novemberben kerül majd sor a folytatásra, így két további hónap kényszerszünet vár majd a túraautós mezőnyre. Mikor a versenynaptár ázsiai részét törölték, Európán kívüli folytatást emlegettek a szervezők, talán ez azonban minden korábbi várakozást felülmúlt. […]
Esteban Ocon úgy véli, hogy a bajba került Francia Nagydíj visszatérhet Le Mans-ban. A héten az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali nemzetközi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Paul Ricard nem szerepel majd a 2023-as versenynaptárban, de egy 2024-es visszatérés egy rotációs rendszer részeként lehetséges lenne: „Tovább tárgyalunk a Francia Autósport Szövetséggel, sőt a kormánnyal is.” A Francia […]
A Haas Forma-1-es pilótája, Mick Schumacher úgy véli, az embereknek több időt kellene szánniuk arra, hogy kritikát fogalmazzanak meg – különösen akkor, ha nem ismernek minden tényt. Schumacher az idénye zűrös nyitószakasza után került tűz alá, amelynek része volt egy nagy sebességű időmérős baleset Szaúd-Arábiában, ami miatt kimaradt a versenyről, egy béna ütközés Sebastian Vettellel […]
Nico Hülkenberg ezen a héten Mogyoródon tér vissza egy F1-es autó volánja mögé, mert az Aston Martin ezzel járul hozzá a Pirelli 2023-as gumitesztelési programjához. A tesztet kedden Lance Stroll végzi, Hülkenberg – az Aston hivatalos tartalékpilótája – szerdán veszi át a feladatokat. Hülkenberg utoljára 2019-ben versenyzett teljes munkaidős pilótaként a Forma-1-ben a Renault csapatnál, […]
Dicséretes Sebastian Vettel környezetvédelmi keresztes hadjárata, a Forma-1-es világbajnok német Nico Rosberg szerint is. A négyszeres világbajnok Vettelt képmutatónak nevezték, amiért ilyen határozottan kiáll az éghajlatváltozás és más környezetvédelmi kérdések elleni fellépés mellett, miközben az üzemanyag-pazarló F1-ben versenyez. Sőt, miután nemrégiben felszólalt a kanadai kátrányhomok-bányászat „éghajlati bűntette” miatt, Sonya Savage albertai energiaügyi miniszter rámutatott Vettel […]
Az Ausztrál Nagydíj vezére, Andrew Westacott azt mondja, tudta, hogy Melbourne már nem lesz örökké a szezonnyitó futam. Egészen a közelmúltig az Albert Parkban rendezett verseny volt a hagyományos szezonnyitó, de idén a Forma-1 visszatért Bahreinhez, mint első futamhoz a téli tesztek után. Így, hogy Melbourne új, 2035-ig szóló szerződést kötött az F1-gyel, amely magában […]
Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost mindenkit arra figyelmeztet, hogy adjon időt és teret Mick Schumachernek, hogy megmutassa, mire képes a Forma-1-ben. A 23 éves német versenyző, aki a Ferrari akadémiájának tagja, a Haasnál elszenvedett második szezonjának rázós kezdete után nagy balesetekbe keveredett Szaúd-Arábiában és Monacóban, amelyek miatt az autója ripityára tört, majd Miamiban is. A […]