Bernie Ecclestone elárulta, hogy ő el tudná képzelni azt, hogy az Orosz Nagydíj Szentpétervárra költözzön. A Forma-1 korábbi ura nagy tisztelője Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, akinek köszönhető az, hogy a királykategória 2014-ben Szocsiban landolt. A korábbi olimpiai helyszínen a paddockban ennyit mondott most a Ria Novosti hírügynökségnek: „Oroszország a Forma-1 családjának a része. Mindig is […]
Orosz hivatalnokok máris cáfolják, hogy a Forma-1 távozna Szocsiból, és másutt rendeznének nagydíjat. Egy brit újság szellőztette meg, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök átvinné a száguldó cirkuszt Szentpétervárra. Danyiil Kvjat egyébként lelkesedett most az ötletért a hazai nagydíja hétvégéjén: „Talán nem is rossz ötlet. Elérhetőbb lenne Moszkvából, sőt, talán több európai néző érkezne, főleg Finnországból, […]
Komoly az orosz ellenállás Szocsiban nem világháborús értelemben: egyáltalán nem akarnak éjszakai futamot rendezni ott. 2014 óta, az első újkori Orosz Nagydíj óta rendre felröppent a hír, hogy Szingapúrhoz hasonlóan itt is eltolnák a futamokat bele az éjszakába, és lámpás versenyek lehetnének. A Tass hírügynökség kérésére azonban Alexi Titov, a Rosgonki cég pejeként és a […]
Vlagyimir Putyin és a Forma-1 urai előrehaladott tárgyalásokat folytatnak arról, hogy átvigyék az Orosz Nagydíjat Szentpétervárra. A Sportsmail szerint az orosz elnök arra készül, hogy egy új versenypályát építtet 25 kilométerre a birodalom második legnagyobb városától. Amennyiben ezt véghez viszi Putyin, úgy a nagydíj költözik majd Szocsiból, így legelőbb 2021-ben rendezhet Szentpétervár versenyt.F Ez a […]
Továbbra is folynak a tárgyalások egy lehetséges orosz versenyhétvégéről a Formula E-ben. Az utcai versenynek Szentpétervár szeretne otthont adni. A Rosgonki nevezetű cég, akik idén a Forma-1-es Orosz Nagydíj főszponzorjai voltak, azon dolgozik a Formula E vezetőivel, hogy Oroszország is csatlakozzon az elektromos széria versenynaptárjához. „Örömmel jelenthetem be, hogy a cégünk (Rosgonki) azon munkálkodik, hogy […]
A FIA elnöke, Jean Todt látogatást tett Vlagyimir Putyinnál, ajándékba pedig egy olyan sisakot vitt, amelyet aláírt Michael Schumacher is! A tegnapi FIA Gála előtt Szentpéterváron találkoztak, az állami operaházban. Ekkor adta át különleges ajándékát az ismert politikusnak a motorsportok elöljárója. Ez pedig nem más, mint egy kék FIA sisak, amit szoktak használni a biztonságos […]
Véglegesítette a FIA ETRC, azaz a kamion-Európa bajnokság is a versenynaptárát, amelyet el is fogadtak a Motorsport Világtanács szentpétervári ülésén. Stabilnak mondható versenynaptár lett a végeredmény, hiszen ugyanazon pályákra látogatnak el a kamionok királyai, mint idén. Nyolc versenyhelyszín marad tehát, ahol láthatjuk a versenykamionokat akció közben. Volt egy tervezett kilencedik helyszín is, de minden erőfeszítésük […]
Új helyszínként bekerült a rali Európa-bajnokság 2019-es előzetes versenynaptárába Nyíregyháza – jelentette be az Európa-bajnokság (ERC) koordinátora sajtótájékoztatón a nyírségi megyeszékhelyen pénteken. Jean-Baptiste Ley, az ERC promótere hangsúlyozta, ez még egy előzetes versenynaptár, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) világtanácsának kell véglegesítenie a december 5-én, Szentpéterváron tartandó ülésén. „A Rally Hungary előzetes versenynaptárba kerülése rengeteg […]
A finn motorsport elöljárói azt gondolják, hogy akár valósággá is válhat egy Forma-1-es Finn Nagydíjnak a megrendezése az országukban. Koppenhága és Dánia már komolyan dolgozik azon, hogy egy versenyt tarthassanak ott, de akár Helsinki sem lenne rossz helyszín a száguldó cirkusznak. Koppenhágai illetékesek a dán fővárosból már ismertették a terveiket a Liberty Mediaval. Az utcai […]