A Sauber csapat hivatalosan is bejelentette, hogy Nobuharu Matsushita fogja vezetni a Sauber C36-os gépet a Magyar Nagydíjat követő, második szezonközi teszten. A 23 éves japán pilóta négy évesen kezdte versenyzői karrierjét gokarttal. Ezt követően több együléses bajnokságban is versenyzett Ázsia szerte. 2015 óta szerepel a Formula-2 bajnokságban (korábbi GP2) az ART Grand Prix színeiben. […]
A Formula-2-es bajnokságban szereplő Luca Ghiotto fogja vezetni a Williamst a Magyar Nagydíjat követő kétnapos teszten. A 22 éves olasz pilóta 2015-ben Esteban Ocon mögött második helyen végzett a GP3-as bajnokságban. Jelenleg pedig ötödik helyen áll a Forma-2 idei kiírásában. A fiatal pilóta a Hungaroringen fog először F1-es gépet vezetni. Az előzetes tervekkel ellentétben végül […]
Gerhard Berger unokaöccse, a DTM-ben remekelő Lucas Auer tagadja, hogy jövőre már Forma-1-es ülést kaphat. Auer a Hungaroringen tesztelhet majd a Force Indiával a Magyar Nagydíj után, s köszönheti ezt részben a közös szponzornak, a BWT-nek, valamint a Mercedesnek. „Jelenleg nem gondolom, hogy a Forma-1 lenne a célom, mivel teljes mértékben a DTM-re koncentrálok.” – […]
Alakul a résztvevők listája a Magyar Nagydíjat követő hungaroringi F1-es tesztre. Persze mindenki arra kíváncsi, hogy a Renault valóban beveti-e Robert Kubicát. A helyzet persze nem egyszerű, mivel komoly szabályzás van arra, hogy mikor és miként lehet tesztelni az aktuális évi autókkal, ráadásul Kubica már nem is tekinthető újoncnak. Az aktuális versenyzőkön kívül pedig elvileg […]
A Magyar Nagydíj utáni, hungaroringi teszten a Force India a DTM-es Lucas Auernek és az F3-as Nikita Mazepinnek ad majd lehetőséget arra, hogy F1-es autóval körözzön. Mazepin tavaly már vezethette a Force India autóját, Auer azonban első alkalommal hajthat majd F1-es gépet. „Nagyon várom hogy újra tesztelhessek a Sahara Force Indiával.” – mondta Mazepin. „Több, […]
Elkészült a 2018-as Forma-1-es tesztnaptár is, tudta meg az Autosport. A szezonközi tesztek helyszínéül Spanyolországot és Magyarországot választották a csapatok, bár a szerződéseket még nem írták alá ezzel kapcsolatban. A szezonközi tesztekre 2018-ban május 15-16-án Barcelonában, és július 31 – augusztus 1-én a Hungarorignen kerül majd sor. A szabályok szerint ez összesen négy tesztnapból kettőn […]
George Russell, az ART GP3-as csapatának 19 éves brit versenyzője a Racingline.hu kérdésére elmondta, teljes mértékben felkészültnek érzi magát a három hét múlva Magyarországon megrendezésre kerülő Forma-1-es tesztre, ahol a Mercedest vezetheti majd. Russell január közepe óta a Mercedes utánpótlás sorozatának tagja, és elmondása szerint amióta megtudta, hogy a jövőben lehetősége lesz élesben Forma-1-es autót […]
A német Auto Bild információja szerint Gerhard Berger unokaöccse, a szintén osztrák Lucas Auer vezetheti majd a Force Indiát a soron következő szezonközi teszten a Hungaroringen. A Mercedes pilótája élete első köreit teheti meg majd egy Forma-1-es autóval a magyar nagydíjat követő fiatal pilóták tesztjén. A tesztet elősegítheti az, hogy az indiai csapat is Mercedes […]
Fotó: Scuderia Ferrari A Magyar Nagydíjat követően két napot tesztelnek majd az F1-es csapatok a Hungaroringen, kedden és szerdán. Az FIA szabályai szerint az összesen négy szezonközi tesztnapból (2 volt Bahreinben, 2 lesz Magyarországon) kettőn junior versenyzőt kell autóba ültetniük a csapatoknak. A Ferrari a bahreini teszt keddi napján autóba ültette Antonio Giovinazzit, így még […]