Vandoorne 36 pont előnnyel érkezik meg a szezonzáró szöuli dupla hétvégére, hozzá legközelebb a Jaguar pilótája Mitch Evans található a tabellán. 58 egység szerezhető még meg a hétvégén, tehát nincs még lefutva a meccs. De az is igaz, nem is egyszerű a helyzet az üldözők számára. Evans technikai problémája, valamint Mortara és Vergne rossz formája […]
Sam Bird második hazai futamán már az első körös koccanásban sérülést szerzett, de csak a verseny után tudta meg, hogy bármi baja lenne. A brit 15. helyről rajtolva egy lassú defekt ellenére nyolcadik helyen végzett a versenyen. Ezt követően pedig a futam után kórházba ment kivizsgálásra. Ott derült ki, hogy elmozdult bal kézközépcsonttörése van. Az […]
Az első szöuli hétvégével zárul a Formula E idei szezonja, Mexikóhoz hasonlóan pedig egy stadion is a pálya része lesz. Dél-Korea fővárosa a Jamsil Sportközpontban alakította ki a pályát, amivel már pár éve tervezik a Formula E-t magukhoz csábítani, de a járvány miatt eddig erre nem került sor. Az előzetes pályarajzot a verseny előtt frissítették […]
Ugyan még nem teljesen végleges, de megérkezett a Formula E első Gen3-as naptára egyelőre két új helyszínnel. Az idei évhez hasonlóan Diriyah, Róma, Szöul és London rendez majd dupla versenyt. Hozzájuk csatlakozik majd Berlin és New York helyett a nemzetközileg népszerű, idén bemutatkozó Dzsakarta. Az egyetlen éjszakai versenyt Rijádban négy szezon után Mexikóváros váltja majd […]
Hatvanezer férőhelyes olimpiai stadion is része Szöul Formula E pályájának, ami az idei szezon utolsó helyszíne lesz. Augusztusban dupla hétvégével zárul majd a szezon, miután 2020-ban és 2021-ben a tervezett futamot törölni kellett a világjárvány miatt. A tervezett vonalvezetésen már régóta látszik, hogy a sportpark környéki utak mellett maga stadion belseje is része lesz a […]
Bár az előzetes naptárban még voltak hézagok, most már teljes a lista a Formula E jövő évi versenyhelyszíneiről. Az előző verzióban még egy üres és egy nem részletezett kínai időpont is szerepelt, most ezeket két duplaforduló Rómában és Berlinben. Ezzel továbbra is marad a rekordhosszúságú, 16 futamos menetrend. # Dátum Verseny Pálya Ország 1 01.28. […]
Körforgalmakkal, autópályával egy egyhetes fesztivállal és az eddigi leghosszabb pályával nevez Formula E versenyre a sorozat potenciálisan első nem milliós lakoságú városa. Ugyan közel 200 ezres lakosságával magyar mértékben nem mondható kisvárosnak, Bournemouth nem olyan világváros, mint amiket a Formula E eddig meglátogatott. A Wessex Entrepreneurs csoport állt elő a pályázattal, ami 2023-tól 2026-ig egy […]
Az FIA legújabb ülésén nyilvánosságra hozták a Formula E jövő évi, előzetes versenynaptárát. Nagyobb az átalakulás, mint eddig: több új pálya és kimaradó verseny is van. Ahogy arra számítani lehetett, az idén beugró állandó pályák (Valencia, Puebla) nem térnek vissza. A tavalyi előzetes menetrendhez képest az eddig állandó – de idén elmaradó – Santiago nem […]
A Formula E törölte a szezon utolsó két fordulóját, a New York és London ePrix-t, miután mindkét helyszínt ideiglenes kórházzá alakították át. A londoni ExCeL Központ, ami a világ első kül- és beltéri helyszíne lett volna, jelenleg az ideiglenes Nightingale Kórháznak ad otthont. A Brooklynban található versenyhelyszín szintén hasonló átalakuláson ment keresztül. Pénteken bejelentették, hogy […]