Sebastian Vettel elmondta, a hátra levő versenyek fontosak lesznek a Ferrarinak, ugyanis a jó pillanatok megszerzésével a jövő évi felkészülést is elő tudják segíteni. A négyszeres világbajnoknak nem volt könnyű szezonja, ahogy a Scuderiának sem. Vettel neve mellett mindössze csak egy győzelem áll, míg csapattársa Charles Leclerc kettővel büszkélkedhet. Az istálló a szezon első felében […]
Mick Schumacher már hatalmas népszerűségnek örvend a motorsport rajongók körében, pedig még nem is a Forma-1-ben a versenyez. A német most pedig elárulta, hogy a kezdetekben miért az anyja vezetéknevével versenyzett. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, aki tavaly bajnok lett a Formula 3-ban, jelenleg a Formula 2-es bajnokságban versenyez, gyűjti a tapasztalatot annak érdekében, […]
Charles Leclerc nemrég azt nyilatkozta, nagyon szerencsének érzi magát, hogy a Ferrarinál Sebastian Vettel a csapattársa. A monacói versenyző eddig csak két szezonon van túl, első évét a Sauberben töltötte, majd a Scuderia úgy döntött, elhozzák a fiatalt Maranellóba. A 21 éves fiatal elmondta, nagyra értékeli azt, hogy egy olyan versenyző mellett tanulhat, aki már […]
Charles Leclerc nem esett kétségbe amiatt, hogy még nem sikerült megszereznie az első győzelmét a királykategóriában annak ellenére, hogy eddig egy nagyon erős szezont produkál. A fiatal monacói az ötödik helyen áll az egyéni pontversenyben 132 ponttal. Bahreinben és Ausztriában nagyon közel állt a győzelemhez, azonban végül egyik versenyen sem őt intették le elsőként. Azonban […]
Lando Norris meggyőző első félszezont tudhat maga mögött, számos Q3-as szerepléssel és pontszerzéssel. Mégis úgy gondolja, sok van még benne, és még nem tartja magát toppilótának. A Forma-2 ezüstérmese az Autosportnak nyilatkozott: „Minél tapasztaltabb vagy, annál jobban tudsz mindenhez alkalmazkodni. Nekem még sokat kell tanulnom, szóval azon leszek, hogy ezt tegyem. Már így is vannak […]
A monacói Charles Leclerc az eddigi féléves karrierje során sokat tanult világbajnok csapattársától, és szépen lassan megszokta a Ferraris életet. A monacói Leclerc egy Sauberes idény után lett a Ferrari pilótája, ahol már az elejétől kezdve kemény feladat elé állítja csapaton belül a négyszeres márkatársát Sebastian Vettelt. A német eddig csupán 24 ponttal gyűjtött többet […]
Antonio Giovinazzi idővel elérheti világbajnok csapattársa, Kimi Räikkönen szintjét az Alfa Romeonál. Ezen a véleményen van Frederic Vasseur, miután az olasz pilóta eddig nem tudott megvillanni az első három verseny során. Giovinazzi már 2017-ben is rajthoz állhatott Ausztráliában és Kína. A fiatal olasz Pascal Wehrleint helyettesítette, aki még a Bajnokok Tornáján szenvedett komolyabb hátsérülései miatt […]
Az Alfa Romeo Racing újonca, Antonio Giovinazzi főként időmérő szimulációkat teljesített a szezon előtti teszteken, Barcelonában. A fiatal olasznak ez lesz majd élete első teljes szezonja a száguldó cirkuszban. Habár Giovinazzi már rendelkezik Forma-1-es tapasztalattal, ugyanis 2017-ben ő helyettesítette a sérült Pascal Wehrleint a Saubernál. Azonban az olasz pilóta bemutatkozása elég látványos volt, sajnos rossz […]
Az elmúlt időszakban rengetegen próbálták felvázolni a lehetséges forgatókönyveket Charles Leclerc és Sebastian Vettel párharcának kimenetelével kapcsolatban. A legtöbben úgy gondolják, a négyszeres világbajnoknak nagyon is meg fog gyűlni a baja monacói csapattársával, és keményen kell dolgoznia, hogyha meg akarja védeni renoméját az elkövetkezendő időszakban. Leclerc eddig egy teljes szezont tudhat maga mögött, amit a […]