Tom Coronel szerint Carlos Sainz karrierje során már hozott rossz döntéseket. A spanyol pilóta végre révbe ért, ugyanis ettől az évtől kezdve már az egyik nagycsapat pilótája lehet. A 26 éves spanyol, miután elhagyta a Red Bull Junior Program védőburkát, a középmezőnyben keringett, mivel megjárta már a Renault és a McLarent is. Örömébe azonban némi […]
Lewis Hamilton Mercedeses szerződéshosszabbítása még mindig nem került megerősítésre. December 18 óta, mikor Sergio Pérezt bejelentették a Red Bullhoz, más csak Hamilton szerződésére vár a világ, hogy teljesnek tudhassuk a 2021-es Forma-1-es mezőnyt. Azonban – állítólag a részletekről – még mindig egyeztetnek. Csak aztán nehogy addig vitázzanak, hogy végül más kerüljön Hamilton helyére. A WTCR-ből […]
Sokáig tartott, mire a Red Bull bejelentette jövő évi pilótapárosát. 2021-ben Sergio Pérez lesz Max Verstappen csapattársa, Alexander Albon pedig a csapat tesztpilótájaként fog dolgozni. „Nem gondolnám, hogy bármi kétségük lenne a dolgot illetően. Mindösszesen jó alaposan megvizsgálták a lehetőségeiket, persze valószínűleg belső berkekben már tudták, hogy mi lesz. Ha csak a tényeket nézzük. Én […]
Bár az utolsó futamot a második helyen álló John Filippi nyerte, Mehdi Bennani lett a TCR Europe idei győztese, habár mindezt futamgyőzelem nélkül érte el. A 2020-as év még egy valószínűtlen dolgot kipipálhat: futamgyőzelem nélkül lett valaki bajnok az autosportban. Ráadásul nem is akárki, hanem a WTCC/WTCR korábbi fenegyereke, a Michelisz Norbi orra alá is […]
Tom Coronel haragszik a Racing Point menedzsmentjére: a WTCR versenyző szerint Sergio Perez mellett kellett volna maradnia Sebastian Vettel helyett. Szerinte a német versenyző már túl van a legjobb korszakán a Forma-1-ben. A Ziggo Sport Formula 1 Cafe műsorában nyilatkozott: „Perez megszívta. Először biztos volt benne, hogy nincs semmi probléma a Racing Pointnál. Ténylegesen is […]
Ha elhisszük azt, amit Tom Coronel mond, akkor Max Verstappennek már szinte semmi esélye sem maradt az idei bajnoki címre a Forma-1-ben. Coronel szerint ugyanis a regnáló bajnok Lewis Hamilton előnye már most túl nagy és a Red Bull képtelen lesz annyit fejlődni az évad során, hogy behozzák azt a bizonyos 54 pontos lemaradást. A […]
A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Giedo van der Garde szerint azzal jár jól a Williams, ha egy jó csapatfőnököt neveznek ki, miután Claire Williams lemondott. Claire és Sir Frank már nem vesznek részt a Williams csapat irányításában a most hétvégi monzai futam után. A holland pilóta a csapat felvásárlásáról így vélekedett a Ziggo Sporton: „A Williamsnek […]
Tom Coronel elárulta, hogy elindul néhány versenyen 2020-ban a TCR Europe sorozatban is. A holland pilóta a Boutsen Ginion Racing által felkészített Honda Civic Type R-t hajtja majd, a WTCR-es programja mellett. Ott lesz a szezonnyitó futamon Paul Ricardon, valamint Sap-Francorchampsban, illetve Jaramában. Így nyilatkozott erről az érintett: „Várom már, hogy újra versenyezhessek, és folytathassam […]
A Ziggo Sporton a Formula 1 café nevű müsorban Robert Doornbos és Tom Coronel a Magyar Nagydíjról beszélgettek. Doornbos borús kilátásokat valószínűsített a Red Bull csapata és Max Verstappen elé, ellenben Tom Coronellel, aki sokat vár a holland pilótától. „Ez már majdnem egy pánikfoci a Red Bulltól. Különösen, ha Max és versenymérnöke közötti kommunikációt vizsgáljuk. […]