A járványügyi helyzet miatt idén nem tudják megrendezni a WTCR fordulóját Vila Realban, ezért az Eurosport Events Estorilba helyezte át a hétvégét. Nem ismeretlen számukra a helyszín, hiszen a FIM Endurance World Championship – ami szintén az Eurosport égisze alá tartozik – rendszeresen ellátogat ide. Ami a túraautókat illeti, a WTCC egyszer, 2008-ban látogatott el […]
A WTCR szervezői bemutatták a 2021-es versenynaptár tervezetüket, amelyből kiderül, hogy a szezonzáró Ázsiában lenne. A COVID-19 járvány miatt a 2020-as évaduk kizárólag Európára koncentrálódott, de a széria az új szezonra már egy sokkal ismerősebb versenynaptárral készül. Május közepén és Magyarországon kezdődne a javarészt továbbra is európai szezon. Magyaroknak jó hír, hogy máris rá egy […]
A Hungaroring és a Nürburgring is kikerült a WTCR idei vérkeringéséből, most a portugálok jelezték, ők sem kivánnak idén futamot rendezni. Szlovákia után a második dátum Tiago Monteiro szülőhazájához tartozott a túraautó világkupa 2020-as előzetes naptárában. Ráadásul az egyik kimaradó futamot is itt tervezték pótolni, így három versenynek mondhat búcsút a bajnokság. „Tökéletesen megértjük a […]
A WTCR szervezői bejelentették, hogy a szezonnyitó Marrákes futamát törlik a versenynaptárból, mert Mehdi Bennani nem indul idén a szériában. Ennek örömére a Hungaroringen lesz az első verseny 2020-ban, valamint júliusban lesz egy forduló a Salzburgringen is. François Ribeiro, a WTCR promótereként nyilatkozott: „Mehdi Bennani, Marokkó legsikeresebb pilótájaként valószínűleg nem indul többet a WTCR-ben, nélküle […]
A tegnapi ülésén a FIA Motorsport Világtanács döntött a 2020-as WTCR versenynaptár mellett némi szabályváltoztatásról is. Ezentúl díjat kap azon újonc versenyző is, aki a szezon alatt a legtöbb pontot gyűjti. Elfogadásra került az is, hogy a FIA újabb három évre szerződik a WTCR promóterével, illetve az Eurosport Events-szel. Felállítanának egy Touring Car Lite kategóriát […]
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája rajt-cél győzelmet aratott a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai Vila Realban zajló versenyhétvégéjének első, szombaton rendezett futamán. A 34 éves versenyzőnek ez az idei második futamgyőzelme, a pontversenyben pedig jelentősen csökkentett hátrányán az élen álló Esteban Guerrierivel (Honda) szemben. Az argentin pilóta ezúttal nem szerzett pontot, mögötte Michelisz 14 pontos különbséggel […]
Michelisz Norbert nyerte a WTCR portugál versenyhétvégéjének első időmérő edzését, és körrekordjával három tizedet vert a másodikként záró csapattársára, Augusto Farfusra. Michelisz másik két csapattársának már nem alakult ilyen jól a kvalifikáció, ugyanis mindketten lekoccolták a gumifalat. Catsburg 6. lett végül, Tarquini viszont már nem úszta meg ennyivel, ő a mezőny végére került. A két […]
Mat’o Homola bejelentette, hogy a WTCR helyett ő is idén a TCR Europeban indul. A szlovák pilóta 18. lett tavaly a WTCR-ben a Peugeot 308TCR-rel, amelyet a DG Compétition készített fel, de csak egy győzelmet szereztek, Vila Realban. A DG Sport elhagyja a sorozatot, miután a Peugeot csökkenti a TCR projekt támogatását. Homola így az […]
A Team Mulsanne bejelentette, hogy felbontják Gianni Morbidelli szerződését, még a soron következő FIA WTCR forduló előtt, ami most hétvégén lesz Szlovákiában. A veterán olasz pilóta a honfitársával együtt, Fabrizio Giovanardival együtt kezdhette meg a 2018-as szezont, de nagyon nehéz szezonjuk van a Romeo Ferraris istálló által épített Alfa Romeo Giulietta TCR-ekkel. Az 50 éves […]