Petr Fulín és Andrej Studenič lesznek a jövő heti WTCR szlovák forduló szabadkártyás versenyzői. Fulín a 2017-es FIA ETCC bajnok egy Cupra TCR-rel nevez, amelyet a saját csapata készít fel: „Célunk az, hogy élvezzük a hétvégét, és jó tapasztalatokra tegyünk szert. Ismerjük a pályát, de miénk a legöregebb autó, és 20 kilóval nehezebbek is leszünk […]
Elképesztően nagy tömegbalesettel kezdődött a WTCR portugál hétvégéjének első futama, amit azonnal piros zászlóval félbe is szakítottak. Az első sorból induló két Volkswagenes csapattárs Rob Huff és Mehdi Bennani a rajt után után kanyarokon keresztül egymás mellett haladtak, majd összeértek. Huff nagy sebességgel a szalagkorlátnak csapódott, levegőbe emelkedett és eltalálta Bennanit, majd kigyulladt. A mögöttük […]
A kiadott versenynaptár szerint újra Marrákesben lesz a szezonnyitó, ahol bemutatkozik majd a három verseny hétvégénként formátum is, és itt már csak a TCR szabályrendszerének megfelelő autók indulhatnak. Ezt követően máris Magyarországra látogat a széria április végén, arra a pályára, ahol tavaly WTCC és TCR futam is zajlott, majd ezt követően a legendás Nordschleife felé […]
Múlt héten Vila Realban versenyzett a WTCC mezőnye. Bizonyára minden magyar emlékszik rá, hiszen Michelisz Norbi remekelt a hétvégén. Azonban másról is emlékezetes maradt a versenyhétvége? Tom Coronel edzésen beleszállt egy tűzoltó járműbe. Coronel gyorskörön volt, a kör végén azonban nem tudta elfordítani autóját az egyik kanyarban, így sikerült eltalálni egy álló járművet. Mint utólag […]