A Red Bull tavaly Suzukában szerezte meg az egyéni bajnoki címet Max Verstappen révén, idén pedig a konstruktőri címet biztosította be a szóban forgó helyszínen. Az energiaitalosok hatodik alkalommal tudta megnyerni a gyártók versenyét. Mivel Christian Hornerék képesek voltak több pontot szerezni a közvetlen rivális Mercedeshez képes, és a Ferrari sem gyűjtött 24-gyel több pontot […]
Sir Jackie Stewart a legutóbbi interjújában egy nagyon fontos dologgal szembesítette Max Verstappent. A skót kiválóság szerint régebben sokkal brutálisabb beosztás mellett voltak kénytelenek versenyezni, és a hibáiknak is nagyobb súlya volt. Stewart 9 teljes szezont húzott le a Forma-1-ben a 60-as és a 70-es években, és az illusztris karrierje alatt 3 világbajnoki címet volt […]
A Reuters egy eléggé érdekes hírt hozott a nyilvánosságra a 2008-as Forma-1-es szezonnal kapcsolatban. A szóban forgó forrás szerint Felipe Massa ügyvédei mindent meg fognak tenni azért, hogy a brazil pilóta megfelelő kárpótlásban részesüljön az őt ért atrocitások miatt. Massa 2008-ban rendkívül drámai körülmények között bukta el a vb-címet a hazai közönsége előtt Interlagosban. A […]
A Forma-1 tele van érdekes statisztikai adatokkal, és ugyan az idei szezonból még csak 3 verseny telt el, máris vannak érdekességek. Ha a most felvetett tendencia folytatódik, akkor nem Max Verstappen lesz az idei év világbajnoka. A legutóbbi két szezon során Lewis Hamilton és Charles Leclerc is az alábbi eredményeket érte el az évad első […]
Eddie Jordan szerint Max Verstappen minden nagyobb Forma-1-es rekordot átírhat a közel jövőben. A Jordan egykori csapatfőnöke szerint a holland pilóta akár 10 világbajnoki címet is szerezhet, amivel bőven felülmúlná a két jelenlegi rekorder Michael Schumachert és Lewis Hamiltont. A Red Bull számára rendkívül jól alakulnak a dolgok, ugyanis Verstappen révén 2021-ben és 2022-ben is […]
Napvilágot látott az a statisztikai adat, ami szerint borítékolható, hogy a 2023-as Forma-1-es világbajnokság végső győztese Fernando Alonso lesz. Egyelőre az Aston Martin az idei szezon meglepetéscsapata. A silverstone-i istálló már a téli teszteken is jól teljesített, a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén pedig Fernando Alonso az 5. rajthelyet szerezte meg, legyőzve ezzel mindkét Mercedest. Ezt […]
Sergio Pérez édesapja, Antonio magabiztos abban, hogy a fia egy napon képes lesz világbajnoki címet szerezni a Forma-1-ben. Idősebb Pérez egy mexikói sajtóorgánumnak adott nyilatkozatában azt is elárulta, hogy a fia még nem mutatott meg mindent a Red Bullnál. A mexikói pilóta a harmadik szezonjára készül az energiaitalosok színeiben és a tavalyi szezonban voltak kimagaslóan […]
Idén már 31 éve, hogy 1992-ben világbajnok lett Nigel Mansell. A sokak által szeretett brit hosszú balszerencsés évek után ért fel a csúcsra 39 évesen, ám a nagy siker után elég hamar jött is a fekete leves a számára. Mansell 1992-ben, ritkán látott dominanciával nyerte meg karrierje első, és egyetlen világbajnoki címet a Williams-szel. A […]
Michael Andretti, a Forma-1-be vágyódó Andretti istálló alapítója elmondta, hogy komoly tervekkel célozzák meg a Forma-1-et, ahol pár év alatt a világbajnoki címért harcolnának. A tervek szerint az amerikai istálló a Cadillac-kel karöltve érkezne meg a Forma-1-be, ám jelenleg csak elutasítást kapnak a jelenlegi csapatoktól. https://racingline.hu/forma-1/az-andretti-a-cadillac-oldalan-erkezne-meg-a-forma-1-be/2023/01/05/ Az FIA azonban inkább hajlik egy új csapat felé, […]