Kimi Räikkönen vélhetően az utolsó Forma-1-es szezonját fogja teljesíteni majd 2021-ben. A 41 éves finn pilótának ez lesz a 20. szezonja a száguldó cirkuszban, amit az Alfa Romeonál kezdhet majd meg. A Jégember a létező legjobb formáját szeretné nyújtani a versenypályán, azonban a tavalyi szezonban hamar rá kellett jönnie, hogy ez most nem így lesz. […]
A Ferrari sportigazgatója Laurent Mekies bevallotta, hogy a Ferrarinál már a szezonközi tesztek során számítottak arra, hogy egy nagyon nehéz szezonjuk lehet 2020-ban. A Scuderia tempója jelentősen visszaesett az előző évekhez képest. Az olaszok 40 év óta nem látott mélységben vannak, ugyanis az idei szezonban csak a konstruktőri bajnokság hatodik helyén végeztek, amire 1980 óta […]
Charles Leclerc elárulta, hogy nem áll szándékában a Mercedeshez vagy egy olyan csapathoz szerződni, akiknek autóját a német márka hajtáslánca hajt. A monacói fiatal még a tavalyi szezon végén hosszabbította meg a szerződését a Vörösökkel egészen 2024-ig. Azonban azt még ő sem gondolta, hogy egyik szezonról a másikra visszaesnek a közvetlen élmezőnyből a középmezőnybe. Azonban […]
A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto végre kimondta, hogy az olasz csapat komoly lóerőket veszítettek el, miután megkötötték a motorjukról szóló egyezményt az FIA-val. Az olasz szakember a korábbiakban azt mondta, hogy nem a Nemzetközi Automobil Szövetséggel kötött egyesség miatt estek vissza motorikusan. Ezek mellett pedig nem is beszélt az egyesség részleteiről, valamint az FIA embereit […]
Carlos Sainz Jr szerint a Ferrari gyenge szezonkezdete ellenére még túl korán van ahhoz, hogy felülbírálja azon döntését, miszerint a 2021-es szezontól már az olasz istállóversenyzője lesz. Sainz már az idei szezon kezdete előtt megegyezett a Vörösökkel, hogy a 2021-es szezontól ő fog majd versenyezni a távozó Sebastian Vettel helyén. A spanyol lépése logikusnak tűnt, […]
Az Aston Martin háza táján egyáltalán nem mennek túl jók a dolgok és a koronavírus miatt kialakult helyzet még a brit autógyártó jelenlegi rossz helyzetére is rátesz egy lapáttal. Emiatt a cég kénytelen lesz megválnia ötszáz fizetett dolgozójától – írja Motorsport.com. Az Aston Martin jelen pillanatban a Red Bull Forma-1-es csapatával működik együtt, azonban a […]
Lewis Hamilton szerint az Államokban a Ferrari már nem olyan domináns az egyenesekben, mint korábban. Valtteri Bottas szerezte meg tegnap a pole-t megszakítva ezzel a Scuderia menetét, ugyanis az olasz csapat a nyári szünet óta egyeduralkodónak számított a kvalifikáción. A brit versenyző, ugyan csak az ötödik legjobb időt autózta, de egy érdekes jelenségre lett figyelmes […]
Lewis Hamilton elárulta a sikerhez vezető út alatt nem egyszer küszködött mentális problémákkal. A brit világbajnok az amerikai talkwhow sztár David Letterman netflixes műsorában (My Next Guest Needs No Introduction) mesélt arról, milyen nehézségeken kellett átmennie éveken át, miközben a világbajnoki címért harcolt. Hullámhegyek és hullámvölgyek, követik egymást egy szezon során, ezért Hamilton szerint az […]
Nelson Piquet Jr. és a Jaguár immáron külön utakon járnak, ugyanis a brazil versenyző távozott a csapattól. Az elektromos széria első évadjának győztese mindössze egyetlen egy pontot tudott szerezni az eddig lezajlott hat verseny alatt. Piquet a 2017/2018-as szezon kezdetétől versenyzett a Jaguár csapat színeiben. Az ex F1-es versenyző a Team China csapatát erősítette, ahol […]