A Lynk & Co Cyan Racing hivatalosan is bejelentette, hogy az utolsó és a csapatban negyedik versenyzőjük Yann Ehrlacher lesz a 2019-es WTCR szezonban. Ahogy az várható volt, a 22 éves francia versenyző egy évnyi versenyzés után otthagyta a Münnich Motorsport Hondát. Már nyár végén lehetett sejteni, hogy Ehrlacher a kínaiak csapatába tart, miután jól […]
A Lynk & Co Cyan Racing nyilvánosságra hozta az első videójukat, amelyen már a TCR autójuk látható, és 2019-ben vetnek majd be a WTCR-ben. A csapat tesztelt Svédországban és Portugáliában is az új autóval, és először Thed Björk, a 2017-es WTCC bajnok próbálhatta azt ki. Ő csak egyike a jelenleg három bejelentett versenyzőjének a márkának, […]
A háromszoros WTCC bajnok, Andy Priaulx csatlakozik Thed Björkhöz és Yvan Mullerhez, és jövőre a WTCR-ben indul. Priaulx 2010-ben a BMW Motorsport színeiben vezetett a túraautó világbajnokságon utoljára, akkor volt utoljára a Super 2000-es kategória, ahol egy BMW 320si E90-est hajtott, és vesztett az akkor Chevrolet pilóta Muller ellen. Priaulx ezt követően is maradt a […]
Négy versenyzővel képviselteti magát a Hyundai Motorsport a FIA WTCR-ben a második szezonban. A márka sikerességét meg mi sem mutatja jobban, mint hogy az összes TCR szériában 2018-ban 53 győzelmet arattak. Gabriele Tarquini természetesen marad, és megpróbálja az idén megszerzett egyéni bajnoki címét megvédeni, egy Hyundai i30N TCR volánja mögött. Akik viszont szeretnének nagyon is […]
Gabriele Tarquini a harmadik makaói és egyben utolsó idei WTCR futamon csak egy pontot szerzett a tizedik helyével. Közvetlen riválisának, Yvan Mullernek a második helyet kellett volna megszereznie ahhoz, hogy bajnok legyen, de sikerrel tartotta fel Michelisz Norbert, aki Tarquini csapattársa a BRC Racing Teamnél. Az olasz természetesen köszönetet mondott a csapatának, Michelisznek, de még […]
Yvan Muller Makaóban a versenyt követő sajtótájékoztatón megerősítette, hogy 2019-ben újra harcba száll a FIA WTCR kupájáért, és hogy az új Lynk & Co alakulat tagja lesz. Muller csak három ponttal maradt le a 2018-as bajnoki címről, de a csapata, amelyet a tavalyi WTCC bajnok Cyan Racing is támogatott viszont pont három ponttal elhódította a […]
A WTCR szezonzáró makaói hétvégéjének második versenyét Frederic Vervisch nyerte. Comtoyou Audi versenyzője a második sorból indult, de azonnal sikerült megelőznie az alfa romeós Kevin Ceccont, majd később a pole-ból induló Timo Scheidert is maga mögé utasította. Ettől fogva már zavartalanul körözhetett a leintésig. Vervisch ezzel első 2018-as győzelmét szerezte meg, így elmondható, hogy ő […]
Nagy meglepetésre Jean-Karl Vernay nyerte meg a WTCR első futamát Makaóban, megelőzve Rob Huffot, akinek minden esélye megvolt a győzelemre. Az Audi pilótájának először Huff Volkswagenjét, majd Yvan Müller Hyundaiát utasította maga mögé a győzelem érdekében. A rajtnál Vernaynak sikerült megelőznie Esteban Guerrieri Hondáját. Az argentin versenyzőnek volt a legkisebb végsebessége az egyenesekben, szóval nagyon […]
A magyar túraautó rajongók közkedvelt francia pilótája, Yvan Muller elárulta, hogy akár vissza is térne jövőre, miután újra érzi a versenyszellemet magában. A 49 éves versenyző pedig akár még bajnok is lehet a szezonzárón Makaóban. Mint az ismeretes, 2016-ban jelentette be a visszavonulását, amikor még a Citroennél versenyzett, majd csatlakozott tavaly a Polestar Cyan Racinghez […]