Jean-Karl Vernay egy majdnem tökéletes kört rakott össze, és az ideje 1:43.994 lett, ami egy tizeddel még jobb is, mint Huff tegnapi eredménye. Az időmérő edzés utolsó részében azonban csak három autót láthattunk a pályán, mert Esteban Guerrieri ki sem tudott hajtani a boxból, a felfüggesztése hibája miatt, Vervisch ugyan elindult, de technikai probléma miatt […]
Úgy ítélték meg Zandvoortban, hogy Michelisz Norbert a hibás ami a saját és Yvan Muller kiesését okozta az első versenyen. Emiatt a magyar versenyző tíz rajthelyes büntetéssel kezdheti meg a soron következő főfutamot. A BRC Racing Team versenyzője Yvan Muller Hyundai-jával a Hugenholzban akadt össze olyannyira, hogy Muller autója fent ragadt a palánkon, és csúnya […]
Érdekesen sikerült Zandvoortban a FIA WTCR futam rajtja. Többen is elég véleményesen ugrottak ki a rajtnál, de a piros zászlót Michelisz Norbi és Ivan Muller újabb találkozója okozta. A második kör elején a második kanyar után többször is koccantak, majd Norbi a francia mellé érkezett határozottan, és feltette Yvan-t a palánkra. Muller érthetően ideges volt […]
Yvan Muller a rajtnál lepte meg a poleból induló Björköt, míg Michelisz tartotta a harmadik helyét, Rob Huff előtt. Gondok inkább a hátsó sorokban akadtak: a két Boutsen Hondás, Tom Coronel és Benjamin Lessennes egy kisebb ütközéssel kezdték a versenyt, Lessennes ennek következtében szélesre vett egy kanyart, majd ahogy visszajött, sikerült a Münnich Hondás Yann […]
Az elmúlt hétvégén nagy sikert ért el a M1RA, amely az FIA WTCR magyarországi fordulójában szabadkártyásként egy autóval indult. Nagy Dániel két világbajnok, Rob Huff és Yvan Muller közé ékelődve ért el második helyezést, amivel Michelisz Norbert után ő lett a második magyar túraautós, aki a világbajnokság és a világkupa történetében dobogóra állt. Az előttünk […]
Az már korábban eldőlt, hogy a M1RA idén a TCR Európa-kupában indul, amely a csapat által 2017-ben megnyert TCR nemzetközi bajnokság utódja. A tavaly alapított magyar alakulat emellett újabb szintet lépve bemutatkozik a világ legrangosabb túraautó-bajnokságában: április 28-29- én szabad kártyával áll rajthoz a WTCR magyarországi fordulójában. A M1RA Hyundai i30 N TCR típusú versenyautóját […]
Yvan Muller nyugdíjba vonulása kevesebb, mint 12 hónapig tartott, amikor is Losail-ban tavaly újra bekerült a körforgásba, feltűnt a Polestar Cyan Racing-nél, hogy támogassa Thed Björk-öt a bajnoki cím megszerzésében. Most a francia pilóta az idei WTCR szezonra teljes munkaidőben visszatér a versenyzéshez saját csapata ösztönzésére. A 48 éves négyszeres világbajnok csapattársa a 2017-es WTCC […]
Hétvégén elrajtol a WTCR mezőnye is; a szezonnyitó hétvégének Marrakesh ad majd otthont. A mezőny tagjai pedig már nagyon izgatottan várják a régi-új széria első versenyeit. A magyar versenyzők nyilatkozatait már közöltük korábban, most pedig a mezőny többi tagjának véleményeiből szemezgettünk. „Nagyon izgatott vagyok.” – mondta Thed Björk 2017 WTCC bajnoka. „Örülök, hogy itt lehetek […]
Filippi vezette jó ideig az edzést, aztán egy órával a vége előtt Oriola lett a leggyorsabb a Cupra TCR-rel, amely az új almárka alapszínében, a szürkében pompázik. Harmadik az újonc Nathanael Berthon lett a Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS-sel, még egy másodpercnyire Oriola idejétől. A negyedik leggyorsabb Mehdi Bennani lett, a Sébastien Loeb Racing […]