Kategóriaarchívum

TCR

TCR hírei időrendben, a(z) 29. archív oldalon.

Nagy Dániellel és az Európa-kupában indul a M1RA!

TCR / 2018. márc. 8.

Nagy Dániellel és az Európa-kupában indul a M1RA!

Lehetetlen küldetésre vállalkozik a M1RA 2018-ban: címvédésre. Elviekben azért lehetetlen, mert a TCR International Series, amelynek tavaly elhódította a csapatbajnoki címét, erre az évre megszűnt. Gyakorlatilag azonban a sorozat helyét a TCR Európa-kupa veszi át, a M1RA pedig a kategória talán legkeresettebb technikájával, a Hyundai i30 N TCR-rel ebben a bajnokságban indul. A magyar csapat […]

A Genfi Autószalonon tartja világpremierjét a CUPRA e-Racer

TCR / 2018. márc. 6.

A Genfi Autószalonon tartja világpremierjét a CUPRA e-Racer

A néhány nappal ezelőtt tartott barcelonai hivatalos bemutatót követően a 2018-as Genfi Nemzetközi Autószalonon lép a nagyközönség elé a CUPRA márka. Az új sportos márka saját standján, a SEAT területe mellett enged bepillantást újdonságaiba. A CUPRA e-Racer világpremierje: az első teljesen elektromos túra versenyautó a világon Ahogy annak lennie kell, a CUPRA is beszáll a […]

Így készült el a Cupra e-Racer!

TCR / 2018. márc. 5.

Így készült el a Cupra e-Racer!

Még mielőtt azzal vádolnánk a spanyolokat, hogy kamuznak, és csak renderelt elektromos E TCR versenyautóval rendelkeznek, a holnapi igazi bemutató előtt gyorsan kiadtak egy videót a Cupra e-Racer építéséről. Úgy néz ki, hogy a dolog valóban kész, és várja azt, hogy valaki végre élesben is meghajtsa végre. A prototípus elkészítése 20.000 munkaórát vett igénybe. A […]

A SEAT megmutatja, hogy nézne ki az ő e-túraautójuk!

TCR / 2018. márc. 2.

A SEAT megmutatja, hogy nézne ki az ő e-túraautójuk!

A SEAT Sport nyilvánosságra hozta az első teljesen elektromos hajtású túraautójának a képét, amit nemes egyszerűséggel Cupra e-Racernek hívnak. Az autót már kifejezetten egy elektromos TCR (E TCR) koncepció alapján építették, és először a genfi autószalonon lesz látható, jövő kedden. Egyelőre a SEAT nem árult el további részleteket és specifikációkat az autóval kapcsolatban, így nem […]

A TCR promótere bemutatja az E TCR formátumot!

TCR / 2018. márc. 2.

A TCR promótere bemutatja az E TCR formátumot!

A WSC Ltd. nyilvánosságra hozta, hogy meg kívánják alapozni az elektromos hajtású túraautó túraautók szériáját is, amit nemes egyszerűséggel csak E TCR-nek neveznek majd. Rögtön az első modell már kész is van, a SEAT mutatja azt majd be a jövő héten, CUPRA néven. Annak idején 2013-ban a SEAT León Cup Racer bemutatása után létrejött az […]

A M1RA is Hyundaira vált a Hondáról!

TCR / 2018. febr. 23.

A M1RA is Hyundaira vált a Hondáról!

A csapat tavaly két autóval indult, és Roberto Colciago valamint a magyar Tassi Attila hajtották a M1RA Hondáit. Attila még az utolsó fordulóban is harcban állt a TCR International Series bajnoki címéért, de végül második lett a Team WRT pilótája, Jean-Karl Vernay mögött. A magyar csapat ugyanakkor vált: a JAS Motorsport Honda Civic autói helyett […]

SEAT-ból lett CUPRA jön a világkup(á)ra

TCR / 2018. febr. 22.

SEAT-ból lett CUPRA jön a világkup(á)ra

A CUPRA nevet a SEAT már régebb óta használta a nagy teljesítményű modelljeinél, és most önálló arculatot és logót is kap, de továbbra is együtt dolgozhatnak majd a spanyol gyártóval. A SEAT motorsportos részlege is amely korábban SEAT Sport néven volt ismert beleolvad az új márkába. A SEAT elnöke, Luca de Meo lelkes a dolog […]

A Renault fékhibája miatt bukott Morbidelli a BOP teszten

TCR / 2018. febr. 13.

A Renault fékhibája miatt bukott Morbidelli a BOP teszten

Gianni Morbidelli egyike valenciai TCR-es BOP teszt (Balance of Performance, „teljesítmény kiegyenlítő” teszt) egyik hivatalos tesztpilótáinak. Az olasz versenyző a mai teszt során az első kanyarban nagy sebességgel sodródott le a pályáról, mikor az általa vezetett Renault Mégane TCR-ben elszakadt a fékcső. Morbidellit a pálya orvosi központjába vitték és megállapították, hogy a jobb lába megzúzódott. […]

Morbidelli is segíti a TCR szériák BoP tesztjét Valenciában

TCR / 2018. febr. 13.

Morbidelli is segíti a TCR szériák BoP tesztjét Valenciában

Az olasz Gianni Morbidelli lett a másodikként megnevezett versenyző, aki a soron következő valenciai teszten segíti a TCR és a FIA munkáját azzal, hogy megpróbálják minél jobban kiegyenlíteni a különféle márkák közötti teljesítménybeli különbségeket, a Balance of Performance rendszerben. Dan Lloyd volt az első, akit megneveztek erre a kétnapos programra még múlt héten, de már […]