Az már ismert volt, hogy a japán Yokohama márka nyerte a WTCR tenderét a múlt hónapban, és korábban beszállítója volt a TCR Portugáliának és Russia-nak is, illetve a TCR Europe Trophynak. Idén útjára indul a TCR Europe, amelynek hét állomása lesz, amihez csatlakozik a TCR Benelux is majd öt alkalommal. A Yokohama Europe motorsportért felelős igazgatója, […]
A FIA jóváhagyásával eldőlt, hogy a Yokohama lesz a WTCR azaz a túraautó világkupa gumibeszállítója az elkövetkezendő két évben. Ezzel gyakorlatilag folytatódik az az együttműködés, ami megszokott volt a WTCC-ben már 2006 óta, de marad a Panta is, mint üzemanyag beszállító. A japán gumigyártót ismerték el annak a tendernek a győztesének, amit azoknak írtak ki, […]
A World Touring Car Cup, azaz a WTCR nevezési limitje biztosítja majd a széria minőségét és segít elkerülni a helyi versenyzők okozta zavart; véli az Eurosport Events főnöke, Francois Riberio. A WTCC ls a TCR keresztezéséből születő széria esetében 26 autóra korlátozzák a nevezők számát a szezon során. A nevezések során elsőbbséget élveznek a jelenlegi […]
A kiadott versenynaptár szerint újra Marrákesben lesz a szezonnyitó, ahol bemutatkozik majd a három verseny hétvégénként formátum is, és itt már csak a TCR szabályrendszerének megfelelő autók indulhatnak. Ezt követően máris Magyarországra látogat a széria április végén, arra a pályára, ahol tavaly WTCC és TCR futam is zajlott, majd ezt követően a legendás Nordschleife felé […]
Azzal, hogy a WTCC átvette a TCR szabályzását, az olyan komoly gyári programoknak is vége szakadt, mint amilyeneket vitt a Volvo és a Honda idén. Persze a gyári jelenlét azért érezhető volt a TCR International Seriesben is, különösen látványos volt a Hyundai részvétele az utolsó két versenyhétvégén 2017-ben. Riberio elismerte a TouringCarTimesnak, hogy 2018-ban a WTCR-ben se tudnak […]
A 2017-es WTCC bajnok gyártó, aki adta egyébként a világbajnok pilótát is már fejleszti is a TCR szabályrendszernek megfelelő autójukat, annak ellenére, hogy a Volvo minden akarata ellenére nem lesz készen a 2018-as WTCR szezon kezdetére a versenygép. Már a WTCC szezonzárón Katarban felmerült, sőt a Volvo meg is erősítette, hogy már dolgoznak egy TCR-es […]
Az új név egyébként FIA World Touring Car Cup lett, miután sikerrel megegyezett a WTCC és a TCR International Series promótere. Tegnap, a FIA Motorsport Világtanács ülésezett Párizsban, ahol az is világossá vált, hogy legalább két évig szerződés is köti egymáshoz a FIA, Eurosport Events és WSC LTd-t (Marcello Lotti cége). Az Eurosport Events lesz […]
Feltehetően a széria neve WTCR lesz, annak eredményeképp, hogy gyakorlatilag egyesülnek az eddig TCR International Series néven ismert sorozattal, értesült az Autosport.com. A FIA és a WTCC tulajdonosai egyetértenek abban, hogy a TCR szabályzását, és a nevét is átvegyék. A tervet holnap akár a Motorsport Világtanács következő ülésén el is fogadhatják. A WTCC és a […]
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a WTCC jövőre a TCR szabályait alkalmazza majd, 2012 WTCC bajnoka, Rob Huff szerint pedig a WTCC-nek ez az egyetlen esélye a túlélésre. „Ez az egyetlen lehetősége a Túraautó Világbajnokságnak.” – mondta Hull az Autosportnak. „A motorsport bizonyos szinten üzlet. És nem jó a motorsportban lévő gazdasági környezet. A túraautózás […]