KezdőlapTouring CarDTMA Team Rosberg kiszáll a DTM-ből a 2023-as szezon előtt

A Team Rosberg kiszáll a DTM-ből a 2023-as szezon előtt

-

A háromszoros DTM-címvédő csapat, a Team Rosberg idén nem indul a sorozatban, miután a nevezési határidőig nem tudott elegendő pénzügyi támogatást szerezni ahhoz, hogy versenyképes legyen.

A Team Rosberg 2017 és 2020 között minden egyes évben bajnokság nyeréshezsegítetteaz az Audi pilótáját, Rene Rastot. Aztán a tavalyi bajnokságban Nico Mullerrel Portimaóban futamgyőzelmet arathatott a csapattal.

De, mint minden DTM-csapatnak, ennek is bizonytalansággal kellett szembenéznie tavaly ősszel, amikor kiderült, hogy a sorozat promótere, az ITR tárgyalásokat folytat az ADAC-cal, ami végül a márkajogok eladásához vezettek. Csak decemberben, két hónappal a szezon vége után erősítette meg az ADAC, hogy 2023-ban is folytatja a bajnokságot, ami azt jelenti, hogy a csapatok lemaradtak az új kampány tervezésével.

A Team Rosberg csapatfőnöke, Kimmo Limatainen decemberben azt mondta, hogy a helyzet „most nem ideális”, de bátorítja a szezon késleltetését, ugyanis már május 26-28-án kezdetét fogja venni Oscherslebenbena szezon, „mert így lesz időnk rendezni azokat a dolgokat, amelyeket már most rendezni kellett volna”.

Egy ma kiadott közleményben azonban a csapat elárulta, hogy nem tudta megszerezni a kívánt támogatást a DTM-ben való folytatáshoz.

„Nem csak részt akarunk venni, hanem futamokat és címeket akarunk nyerni. Ez a célunk, és ez is marad. Ehhez azonban támogatásra van szükség, amit sajnos a február eleji regisztrációs határidőig nem tudtunk előteremteni. Ezért a nevezésnek nem volt értelme számunkra.”

„Nagyon sajnálom ezt, mert úgy gondolom, hogy jó esélyünk lett volna az első helyezésekre. Az elmúlt évek fejlődése és a télen végzett munkánk mindenképpen nagyon optimistává tett”.

Liimatainen elmondta, hogy idén is az Audinál tervezi folytatni, miután 2006 óta folyamatosan képviseli a márkát. Korábban 1995-96-ban Opellel, 2000 és 2004 között pedig Mercedesszel versenyzett.

Rosbergnek már azzal kellett szembenéznie, hogy Muller nélkül kell versenyeznie, aki elhagyta az Audi kötelékét, hogy csatlakozzon a Peugeot hosszútávú világbajnoki programjához.
A DTM-versenyzőtárs, Kelvin van der Linde lett a legújabb pilóta, aki elhagyta az Audit, amikor a mai nap folyamán nyilvánosságra hozták a gyári pilóták névsorát.

Liimatainen elmondta, hogy a csapat jelenleg „a GT-sport lehetséges új tevékenységi területeit vizsgálja az idei szezonra”, hozzátéve, hogy „a DTM-be való visszatérés sem kizárt”.

A csapat változatlan felállással, Johan Kristoffersson és Mikaela Ahlin-Kottulinsky személyében folytatja a terepralis Extreme E bajnokságban.

Nem is annyira meglepő, hogy a Red Bull kiszáll!