KezdőlapRookiesAz egyik leghíresebb versenypályán mutatkozott be Losonczy Levente a TCR Europe-ban

Az egyik leghíresebb versenypályán mutatkozott be Losonczy Levente a TCR Europe-ban

-

Az olasz bajnokság első két fordulója után a TCR Europe mezőnyében is bemutatkozott a Hungarian Motorsport Academy támogatásával az Aggressive Team Italia színeiben versenyző Losonczy Levente. A fiatal túraautó-pilóta iskolai kötelezettségei szünetében indult a kontinens egyik legerősebb túraautós mezőnyében.

Az F1-es nagydíjat is rendező Spa-Francorchamps aszfaltcsíkján rendezték meg a TCR Europe versenysorozat idei harmadik fordulóját, amelyen az Aggressive Team Italia pilótája, Losonczy Levente is rajthoz állt. A Hungarian Motorsport Academy támogatásával szereplő pilótának ez volt az első megmérettetése a bajnokságban.

Michelisz egy parádés előzéssel újra a dobogón zárt

A csapata és a Hyundai Elantra N TCR már jól ismert a számára, hiszen a TCR Italy-bajnokságban már megkezdték a szereplést, a TCR Europe azonban még erősebb mezőnyt vonultat fel, köztük a 2019-es Túraautó-világkupa győztesét, Michelisz Norbertet vagy a kétszeres vk-győztes Yann Ehrlacher-t.

-Hirdetés-

Spa a versenysorozat leghosszabb és egyik, ha nem a legnehezebb helyszíne, hiszen 7004 méteres nyomvonalán 20, jellemzően tempós és középgyors kanyar található, köztük olyanok is, mint a Raidillon és az Eau Rouge, a Pouhon vagy a Blanchimont. A kanyarok többségében jelentős a szintkülönbség, ami komoly kihívás a pilótáknak.

A pálya jellegéből és elhelyezkedéséből adódóan korlátozottak a tesztelési lehetőségek, ezért a versenyzők kénytelenek elsősorban szimulátoron gyakorolni Spára, de még a legfejlettebb technológiáknál is többet ér a valós tapasztalat, amit Losonczy Levente mindössze kétszer 30 percnyi szabadedzésen szerezhetett meg.

A pénteki tréningek után már jött is a sokat eldöntő időmérő edzés, amelyen Levente a 22. rajthelyet szerezte meg. Ez megnehezítette az első futam kezdetét, mivel az előtte álló versenyautó hátsó szárnya eltakarta a rajtlámpát, így az indulás nem volt ideális, és a mindössze 8 körös verseny hasznos időtartamát biztonsági autó is rövidítette.

Losonczy Levente
Fotó: MGR Images

Levente az első futamon a 19. helyen ért célba, majd a vasárnap megtartott második versenyen a 21. helyezett lett, azonban a hétvégi erőviszonyokat látva a csapattal taktikázni kezdtek, és már a következő fordulóra készültek, ami 2023. június 16-18. között zajlik a Hungaroringen.

„Kétszer 30 percnyi edzés állt rendelkezésemre, ami megközelítőleg összesen 20 kör, ez közel sem volt elég az időmérő előtti felkészülésre egy ilyen komplex és egyben ismeretlen pályán. Ebből adódóan hiányzott a magabiztosság a pályával kapcsolatban, így a tempóm sem volt meg a futamokon” – nyilatkozta Levente.

„Úgy láttuk helyesnek, ha az új gumikat magunkkal visszük a Hungaroringre és nem itt használjuk fel őket. Sok teendőnk van, hogy ebben az erős mezőnyben is felvegyük a versenyt az ellenfelekkel, de ezúttal is köszönöm Pepe Oriola, Hatvani Bálint és a csapat munkáját, valamint édesapám, a partnereink és a Hungarian Motorsport Academy támogatását” – nyilatkozta Levente.

Losonczy Levente, TCR Europe Spa eredmények

Első szabadedzés: 19.
Második szabadedzés: 20.
Időmérő edzés: 22.
Első futam: 19.
Második futam: 21.
Pontverseny: 16.

- Hirdetés -