Nem hagyja annyiban a próbálkozást Max Verstappen azok után, hogy első nekifutásra nem jött össze a győzelem a legendás versenyen.

Max Verstappen és a #3-as Mercedes másik három tagja valamivel több mint három órával a leintés előtt, vezető helyről bukta el a győzelmet az idei Nürburgringi 24 óráson a Mercedes-AMG GT3-as féltengelyének hibája miatt. Christoph Sagemüller, a Mercedes-AMG Motorsport vezetője emiatt vegyes érzésekkel nyilatkozott a leintés után, de azért volt minek örülnie, mert bár a kettős győzelem nem jött össze, #80-as autó révén 2016 óta először nyerték meg a legendás futamot.

„Nagyon különleges érzés, de ez már jóval a 24 órás verseny előtt elkezdődik, mert a felkészülési fázis során minden apró részletet össze kell rakni, és meg kell határozni a lehető legjobb felkészülést – idézi a GPBlog a szakembert. – A folyamat sokkal, de sokkal korábban kezdődik, így útközben látni a pilótákat, a szerelőket, a csapatokat, valamint az új infrastruktúrát, amellyel itt dolgoztunk a Windward Racinggel, a Verstappen Racinggel és a Team Ravenol-lal – sok különböző tényező volt az egyenletben, ezért különösen ez a szakasz volt nagyon fontos számunkra.”

„A végén látni, hogyan áll össze minden, és hogy minden jól működik: jól szervezettek voltunk, mindenki nyugodt maradt, így az egész művelet nagyon gördülékenyen zajlott, ami kulcsfontosságú egy ilyen hosszú és intenzív versenyen. És azt látni, hogy minden erőfeszítés meghozza a gyümölcsét, és minden nagyon jól alakul, az a legjobb érzés” – mondta Sagemüller, aki elismerte elismerte, hogy azért vérzik a szíve Verstappenék miatt.

Max Verstappen, Mercedes
Fotó: Philip Platzer / Red Bull Content Pool

„Szerintem mindenki érezhette – nemcsak a csapaton belül, hanem kívül is –, hogy minden elképesztően simán ment, úgyhogy ez így még keserűbb pirula, mint maga az a tény, hogy a #3-as autó nem tudott ott végezni, ahol megérdemelte volna. De hát ilyen a versenyzés. Tudjuk, hogy ez bármikor megtörténhet, de természetesen vegyes érzéseink vannak. Egyrészt nagyon boldogok vagyunk, hogy tíz év után visszahoztuk a győzelmet, másrészt viszont csalódottak vagyunk a #3-as autó eredménye miatt.”

A csalódás a versenyzőkön is látszott, Jules Gounon pedig a közöségi médiában közzétett posztjában el is mondta, hogy „időre lesz szüksége” feldologozni a vereséget. Max Verstappen ugyanakkor már erre a bejegyzésre kommentelve jelezte, aligha most láttuk utoljára a Nordschleifén. „Vissza fogunk térni, haver” – írta a holland, aki arra a kérdésre, hogy tervezi-e a visszatérést 2027-ben, így válaszolt: „Persze, biztosan megpróbálom, de ez mindig egy kicsit a programomtól is függ.”

„Élvezem a versengést, az endurance jellegű versenyzést, ahol csapattársakkal osztozol az autón, ezt a 24 órás futamot, maga a pálya pedig elképesztően nagy kihívást jelent. Egyszerűen az egész csomag különleges” – mondta még korábban.

Verstappen azt eddig sem titkolta, hogy nem csak egyszeri alkalommal ment el a 24 órásra, hogy a győzelemmel ezt a viadalt is kipipálja, így nagy valószínűséggel az sem jelenti majd a nürburgringi kalandozásainak a végét, ha a jövőben megnyeri a versenyt.