back to top
Kezdőlape-MobilityMichelisz négy csapattársat is kap az elektromos kupában

Michelisz négy csapattársat is kap az elektromos kupában

-

A Hyundai Motorsport nem kevesebb, mint öt pilótát jelentett be az ETCR csapatába, köztük Michelisz Norbertet is.

Az már korábban kiderült, hogy Jean-Karl Vernay csak az elektromos túraautó világkupán indul majd, hozzá csatlakozik a márka két WTCR pilótája, Mikel Azcona és Michelisz Norbert.

A negyedik autón két korábbi WTCR versenyző, az korábbi Alfa Romeo pilóta, Kevin Ceccon és a Hyundaihoz visszatérő Nicky Catsburg osztozik majd.

Ezzel Tom Chilton, Augusto Farfus és John Filippi is távozik a csapatból.

„Megerősítettük a felállásunkat erre a szezonra új pilótákkal, és a tavalyi – többek között – ETCR-es tapasztalatunkkal is.” – jelentette ki Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatfőnök-helyettese.

„Az ő visszajelzéseik sokat segítettek nekünk, abban, hogy a téli időszak alatt tovább fejlesszünk az autón az új szezonra. Az eddigi adatok alapján nagyon pozitív az irány, és még lesznek további fejlesztéseink az első verseny előtt. Amikor odaállunk majd a kapukhoz, tudni fogjuk, hogy mindent megtettünk.”

Vernay tavaly második lett Mattias Ekström mögött, aki idén saját csapatát indítja majd a bajnokságban.

„Tavaly megmutattuk, hogy a Hyundai Veloster N ETCR versenyképes a pályán is, és erősen zártunk a Pau-Arnosban a Hétvége Királya címmel. 2022-ben még egy lépést szeretnénk előre tenni. Nekem már van tapasztalatom az autóval és a bajnoksággal is. Tudom, milyen a kaszni egyensúlya, ez elengedhetetlen ahhoz, hogy ismét a bajnoki címért küzdjek. De kemény menet lesz.” – ismerte el a francia pilóta.

Azcona csak egy hellyel végzett Vernay mögött, igaz, még a Cupra színeiben:

„Nagyon izgatottan várom az ETCR második szezonját, az elsőt a Hyundai Motorsporttal. A tapasztalatom miatt egy kicsit jobban bízom magamban, így a bajnoki cím a cél. Tavaly jó volt a Hyundai, főleg az év második felében. Fel tudtunk készülni a tesztek alatt, és fejlesztettünk az autón csapatként.”

Ceccon legutóbb 2019-ben szerepelt a WTCR-ben, ő szerezte az Alfa Romeo első győzelmét. Azóta hazája TCR bajnokságában versenyzett, tavaly második lett.

„Örülök, hogy csatlakozhatok a Hyundai Motorsporthoz a 2022-es ETCR szezonra, mindent bele fogok adni a jó eredményekért. Bár csak részben lesz enyém az autó 100%-ot fogok nyújtani a pályán.

A Velostert vezetni igazi kihívás, de hihetetlen, ha azt nézzük, milyen gyorsan fejlődött az elektromos autók technológiája az elmúlt években. A TCR-hez képest a vezetési stílus is más, hasonló a hátsó kerék meghajtáshoz, azok közül, amivel már volt tapasztalatom.”

Catsburg volt egyedül korábban Michelisz csapattársa, ő 2020-ben amerikai elköteleződése miatt azonban nem tudott teljes WTCR szezont futni. Most viszont – a Corvette GTE-program végével – visszatér a Hyundaihoz.

„Mindig is ki akartam próbálni az ETCR-t. Ez egy új sorozat, jó lehetőségekkel. Jó ismét a Hyundai Motorsporttal lenni, miután a WTCR-ben is versenyeztünk, szeretném nekik megköszönni a lehetőséget. Az elektromos versenyzést tekintve újonc vagyok, úgyhogy érdekes volt az első néhány menet, de hamar belerázódtam, és felvettem a ritmust.”

Michelisz Norbert felvillanyozva várja a 2022-es szezont