A teljes motorsportos társadalmat megrázta Kyle Busch, a NASCAR Cup Series kétszeres bajnokának váratlan halála. A 41 esztendős, múlt hétvégén a Craftsman Truck Series-ben még győzelmet arató sportoló szerdán került kórházba, majd még ugyanaznap elhunyt. Most kiderült néhány részlet a haláláról.
A többek között a TMZ és a The California Post által megszerzett segélyhívásból az derült ki, hogy Busch a halálát megelőző napon egy fürdőszoba padlóján feküdt, miközben vért köhögött fel. A hangfelvételen egy férfi hallható, aki mentőt kér az Észak-Karolina államban, Concord városában levő General Motors Charlotte Technical Centerhez szerda délután körülbelül fél hatkor. „Van itt egy személy, aki nehezen kap levegőt, nagyon melege van, úgy érzi, hogy el fog ájulni, és egy kevés vért is felköhög” – mondta a férfi a diszpécsernek, majd később hozzátette: „Ébren van. Ébren van. Most éppen a fürdőszoba padlóján fekszik.”
A felvételen ezután hallható, ahogy a férfi útbaigazítást ad a kiérkező mentősöknek arról, hogyan juthatnak el a leggyorsabban Buschhoz, akit végül kórházba vittek. Állapotáról családja csak annyit közölt, hogy „súlyos beteg”. A halál hivatalos okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mint ahogyan azt sem tudni, volt-e bármi köze Busch szerdai rosszullétének ahhoz, hogy két héttel ezelőtt, a NASCAR Cup Series Watkins Glenben rendezett futamán menet közben kérte a csapatát, hogy a futam után az orvosa látogassa őt meg a lakóautójában.
Busch feleségét, Samanthát, valamint két gyermekét, a 11 éves Brextont és a 4 éves Lennixet hagyta hátra.

