Lewis Hamilton Mercedestől a Ferrarihoz való átcsábításához hasonló kaliberűnek ígérkezik az az átigazolás, ami a tengerentúlon készülődik: minden jel arra utal, hogy az IndyCarban Scott Dixon jövőre már a McLaren versenyzője lesz.

Dixon lehetséges csapatváltása nemcsak azért különleges, mert azt jelzi, hogy a 45 éves új-zélandi továbbra sem a visszavonuláson gondolkodik, hanem azért is, mert konkrétan negyed évszázados együttműködést zárna le általa a Chip Ganassi Racinggel, akikkel 2002 óta versenyez az amerikai formaautós élvonalban (egy évet a CART-ban, majd az IndyCarban). Márpedig a Racer információi szerint, amelyek a McLaren IndyCar-csapatának belső köreiből érkeznek, már szinte biztosra vehető, hogy az átigazolás létre fog jönni a következő szezontól.

Dixon az IndyCar megkerülhetetlen alakjává vált ez a negyed évszázad során, amely alatt hatszor megnyerte a bajnokságot, és további tíz alkalommal zárt a tabella második vagy harmadik helyén – legutóbb 2020-ban ülhetett fel a trónra. Szinte minden évben nyert legalább egy versenyt is, legutóbb a 2004-es szezonja múlt el enélkül, idén azonban a szezon felén túl járva ez még nem jött össze neki, tíz verseny alatt egyetlen dobogót szerzett, és a 10. helyen áll a tabellán.

Az átigazolás, ha megvalósul, az autósport történetének egyik legnagyobb húzása lehet – a Racer szerzője szerint hatásában csak ahhoz mérhető, ahogyan Lewis Hamilton 12 év és temérdek siker után az F1-ben elhagyta a Mercedest a Ferrariért, vagy ahogyan a nemrég elhunyt Kyle Busch a NASCAR-ban a Joe Gibbs Racinggel töltött 15 év után váltott csapatot.

És nem Dixon lehet a McLaren egyetlen nagy szerzeménye 2027-re, hiszen szintén hozzájuk tart az Indy 500 idei győztese, Felix Rosenqvist, aki a Meyer Shank Racinget hagyhatja el, hogy a 2021-23 közötti hároméves periódus után visszatérjen Zak Brown csapatához.

Jövőre a McLaren továbbra is háromautós egység maradna, viszont Pato O’Ward mellett két új versenyzővel tehát, Dixon és Rosenqvist pedig korábban szintén voltak már csapattársak, amikor a svéd 2019-ben és 2020-ban a Ganassinál versenyzett.

Az átigazolások nyomán Nolan Siegelnek és Christian Lundgaard-nak nem maradna helye jövőre a csapatnál, ami a dán versenyzőt illetően első ránézésre elég furcsa döntésnek tűnik, hiszen ő az egyetlen pilótája idén a McLarennek, aki állt dobogón (négyszer), sőt két futamot is megnyert Indianapolis belső vonalvezetésén és a Road Americán, jelenleg pedig a negyedik helyen áll a tabellán. A menesztés oka a hírek szerint Lundgaard oválpályákon nyújtott gyenge teljesítménye – idén a 10. hely a legjobbja az ilyen típusú pályákról, és az IndyCarban eltöltött öt éve során kimutatkoztak hiányosságai ezen a téren.

Egy másik izgalmas, az IndyCarhoz kötődő átigazolási hír szerint az F1-ben idénre ülés nélkül maradt, továbbra is a Red Bull kötelékébe tartozó Yuki Tsunoda is az Egyesült Államokba tarthat, ahol a Honda segítségével a Dale Coyne Racingnél találhat új otthonra – persze egyelőre ez sem megerősített tény.