Számtalan baleset nélküli edzésen van már túl az idei Indy 500 mezőnye, de kisebb csoda lett volna, ha a versenyig egyetlen bukás sem történik.

Több mint egy hete tart a 110. Indianapolis 500 felkészülése – múlt hét hétfő óta minden nap edzések zajlottak, vasárnap pedig az eső miatt egynaposra zsugorított kvalifikációt rendezték –, de eddig egyetlen baleset sem történt a 2,5 mérföld (4 km) hosszú oválon. Az utolsó előtti, már a versenyfelkészülés jegyében rendezett hetedik edzésen viszont nemhogy baleset, hanem egyenesen óriási tömegbukás borzolta a kedélyeket.

A láncreakciót az váltotta ki, hogy Alexander Rossi, a 2016-os Indy 500 győztese elveszítette az uralmat az ECR Chevy fölött a 2-es kanyarban, majd nagy tempóval a falnak vágódott. A Rossi mögött a McLarennel érkező Pato O’Ward ezt látva a fékre lépett, amitől ő is megpördült, majd nekicsapódott az amerikainak. Végül pedig harmadiknak csatlakozott hozzájuk Romain Grosjean is a Dale Coyne Racing Hondájával, de ő nem valamelyik riválisát, hanem a falat találta telibe.

Rossi az IndyCar tájékoztatása szerint éber és jó kedélyű, de az orvosi központban alapos ellenőrzéseknek vetették alá, majd később kórházba szállították tovább kivizsgálásra.

A baleset: