back to top
KezdőlapFormula 1Vettel erősebb autót akar, a dicséret pedig szerinte nem csak Hamiltont illeti

Vettel erősebb autót akar, a dicséret pedig szerinte nem csak Hamiltont illeti

-

Sebastian Vettel arra sarkallja a Ferrarit, hogy a csapat újabb lépést tegyen előre idén, és még gyorsabb autót építenek, mint a 2018-as volt, mivel ez lehet a döntő tényező a bajnoki cím sorsát illetően.

Tavaly a szezon elején valóban jobbnak mutatkozott a Ferrari a Mercedesnél, utóbbi azonban a szezon során be tudta előzni az olaszokat. Vettel pedig értelem szerűen azt szeretné, ha idén ez nem így lenne.

„Szerintem erősebb csomagra van szükségünk.” – vélekedik Vettel. „Határozottan voltak jó pillanataink idén (2018-ban), amikor erős versenyeink voltak, de voltak olyan versenyek is, amelyeken nem voltunk nagyon erősek, nem voltunk elég gyorsak, szóval szerintem összességében a sebesség, ami dönt, és szerintem gyakran hiányzott nálunk egy kis sebesség.”

„Úgy gondolom, hogy nagyon keményen dolgozunk, és megvan a motiváció is ahhoz, hogy megtegyük a végső lépést, ami még hiányzik.”

Vettel azt is kiemelte, hogy a csapatok versenyzőire mindig nagyobb figyelem irányul, és ez elnyomja a gyári dolgozók munkájának elismerését.

„Amikor áthaladunk a célvonalon, minket láttok meg először, de nagyon sok ember áll mögöttünk, akik tesznek azért, hogy át tudjunk haladni a célvonalon, és ha nagyon-nagyon jól végzik a munkájukat és együttműködnek, akkor nagy az esély rá, hogy jó pozícióban tudunk végezni.”

„Szóval szükségtelen az elmúlt öt év során mindig elmondani, hogy Lewis (Hamiton) hihetetlen versenyt futott, máig, attól fogva, hogy megérkezett a Forma-1-be, hogy őszinte legyek. Kiváló munkát végeztek csapatként. A kihívás pedig nehéz, hogy legyőzzünk egy ilyen erős csapatot, de ez a célunk.”