back to top
KezdőlapFormula 1Tost szerint az F1-nek nem kellene belefolynia a bahreini politikába

Tost szerint az F1-nek nem kellene belefolynia a bahreini politikába

-

Korábban már beszámoltunk róla, hogy emberjogi aktivisták levelet írtak az F1-nek és az FIA-nak, azzal kapcsolatban, hogy valakit Bahreinben bebörtönöztek, az aktivisták szerint azért, mert tiltakozott az F1-es verseny ellen.

Najah Yusuf bebörtönzéséről szóltak a hírek, bár a frissebbek már több főről beszélnek.

Úgy tudni, Yusuf azért lett letartóztatva, mert a közösségi médiában azt híresztelte, hogy a Bahreini Nagydíj „nem más, mint egy mód az al-Khalifa családnak arra, hogy tisztára mossák bűnügyi nyilvántartásukat és az emberi jogok megsértését.”

Yusuf, aki négy gyermek édesanyja, azt állítja, hogy megkínozták, és szexuális erőszak áldozata lett fogva tartása során.

Az F1-nek küldött levél állítsa szerint a verseny kapcsán minden évben sérülnek az emberi jogok Bahreinben, az F1 pedig nem tartja tiszteletben azt az emberjogi közleményt, melyet 2015-ben hoztak létre.

Később az is kiderült, hogy a levél hatására az F1 úgy döntött, kivizsgálja az esetet.

A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost azonban úgy véli, hogy az F1-nek nem kellene ebbe a politikai jellegű témába beleállnia.

„Mi egy sportesemény kapcsán vagyunk itt, nem politika miatt.” – mondta. „Az is meglep. hogy még mindig vannak olyan politikai zavargások, amiket nem gondolok valósnak. Szerintem a valóság az, hogy csak pár ember szeretne zavart kelteni, miközben a Forma-1 a sport kapcsán van itt, hogy szórakoztassa az embereket.”

„Nem kellene belefolynunk a politikai kérdésekbe. Ezt azon embereknek kellene megtenniük, akik itt vannak, akik itt élnek. Az állam dolga ez, nem a miénk.”