back to top
KezdőlapFormula SportFormula 3Két Prema győzelemmel indult az új Formula 3-as bajnokság

Két Prema győzelemmel indult az új Formula 3-as bajnokság

-

A hétvégén rendezték meg az újjá alakult Formula 3-as sorozat első versenyhétvégéjét Barcelonában, ahol a Prema két versenyzője, Robert Shwartzmann illetve Jehan Daruvala ünnepelhetett a dobogó legtetején.

Az időmérő edzést a Ferrari Akadémiáján nevelkedő és az SMP kötelékébe is tartozó Robert Shwartzmann nyerte, Christian Lundgaard és két csapattársa előtt.

Az első kanyarban az ART Grand Prix dánja a belső íven meg tudta előzni az élről induló riválisát, majd hamar DRS távolságon kívülre került. A harmadik helyen a másik Ferrari junior Marcus Armstrong haladt.

Lundgaard magabiztosan vezette a 22 körös versenyt egészen a futam végén életbe lépő VSC fázisig. A Campos versenyzője Alessio Deledda miatt lépett érvénybe a virtuális biztonsági autós fázis.

Lundgaard és Shwartzmann között egy másodpercnyire csökkent a különbség, így az utolsó körökben figyelnie kellett a Premásra. Ám végül gond nélkül behozta az autóját az első helyre, csak hogy az ő és csapata öröme túl korai volt, ugyanis a VSC fázis alatt vétett a szabályok ellen, így utólag öt másodperces időbüntetéssel sújtották. Így a szezon első F3-as versenyét az orosz Robert Shwartzmann nyerte Lundgaard előtt.

A dobogó alsó fokáért is egy Prema-ART csata volt. A remekül rajtoló német David Beckmann számára is jól jött ki a VSC fázis, aki így utol tudta érni a Premával versenyző Armstrongot, de minden erőfeszítésének ellenére sem tudta megszerezni a harmadik helyet, így be kellett érnie a negyedik pozícióval.

Az ötödik pozíciót a Formula Renault Eurocup tavalyi bajnoka Max Fewtrell szerezte meg, szintén az ART-tal. A Red Bull által támogatott Jüri Vips lett a legjobb olyan versenyző a hatodik helyével, aki nem a két „nagy” csapat autóját vezeti. A hetedik helyen a rajtot elrontó, és a versenyen végig szenvedő harmadik Premás Jehan Daruvala zárt.

A két finn, Niko Kari és Simo Laaksonen is kemény harcot vívott egymással, végül az előbbi zárt előrébb, méghozzá a nyolcadik helyen.

A pontszerzők sorrendjét a japán Yuki Tsunoda zárta.

Előzetesen a bajnoki cím egyik nagy esélyesének kikiáltott Leonardo Pulcini csak a 20.lett, míg az első együléses versenyét teljesítő HWA csapat legjobb eredménye a 13.hely lett Bent Viscaal révén.

A vasárnapi, fordított rajtrácsos versenyt Niko Kari és Jehan Daruvala kezdhette meg az első sorból. Az indiai pilóta le tudta rajtolni a finnt, így az első kanyarban már ő fordult elsőként. Hátrébb a mezőnyben egy négyes baleset történt, ami miatt a pályára kellett küldeni a biztonsági autót.

Az újraindítás után Daruvala elkezdte növelni előnyét egészen addig, amíg egy újabb Safety Car fázis következett. De ez sem vetette vissza a Premást, aki magabiztos versenyzéssel és előnnyel húzta be a futamgyőzelmet.

Mögötte már voltak izgalmak, az ötödik helyről rajtoló észt Jüri Vips remek versenyzéssel fel tudott zárkózni a második helyig, ezzel a harmadik helyre szorítva Karit.

A szombati győztes Shwartzmann a nyolcadik helyről rajtolva a negyedik helyen végzett, a verseny végén megelőzve csapattársát Armstrongot is.

Akárcsak szombaton, itt is Lundgaard zárt a legjobb ART-osként, hatodik lett. Őt a két csapattárs követte, David Beckmann és a sokáig harmadik helyen autózó Max Fewtrell sorrendben. Mivel ezen a versenyen csak az első nyolc helyezett kapott pontot, így most Yuki Tsunoda és Felipe Drugovich sem kapott pontot, hiába végeztek a top10-ben.

A pontversenyben Shwartzmann 13 ponttal előzi meg Lundgaardot és 14-gyel Daruvalat.

A következő fordulót Franciaországban, Le Castellet-ben rendezik,szintén a Forma-1 egyik betét programjaként.