back to top
KezdőlapFormula 12021 lehet a Renault nagy esélye, véli Prost és Abiteboul

2021 lehet a Renault nagy esélye, véli Prost és Abiteboul

-

Alain Prost szerint a Renault-nak 2020-ban annak tudatában kell majd versenyeznie, hogy közben a 2021-es szabályváltozások nyújtotta lehetőségekre koncentrálnak.

A csapat célja, hogy utolérje a Mercedest, a Ferrarit és a Red Bullt, noha kisebb a büdzséjük.
„Múlt évben megmutattuk, hogy lehet versenyeket nyerni a motorunkkal.” – mondta a Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul az Auto Motor und Sportnak.

„Megismételhetjük ezt, az aerodinamikával, produkáljuk azt, amit a motorral is.” – tette hozzá Prost.

„A McLaren megmutatta, hogy mit lehet elérni a csapat átszervezésével és új emberekkel. Csak egy évvel vannak előrébb a változásokkal, mint mi.” – tette hozzá Abiteboul.

Prost szerint a 2021-es szabályok új lehetőségeket nyújthatnak a Renault-nak.

„A top csapatoknak van pénzük két programra.” – mondta. „Még ha normálisan fejlesztenek is 2020-ra, van 2021-re is akkora büdzséjük, amekkora nekünk két évre van.”

A Renault fő feladata most, hogy 2021 legyen a prioritás.

„Akkor majdnem ugyanolyan körülmények között tudunk készülni 2021-re, mint a top csapatok. Ez a mi nagy lehetőségünk.” – mondta Prost.

A Renault azonban igazgatói oldalról is nyomás alatt van. Az igazgatóság ugyanis eredményeket akar, mintegy bizonyítékként, hogy van értelme a Forma-1-es projektnek.

„Nagy döntést kell most meghoznunk.” – mondta Prost. „Egy olyan csapat, mint a Rebault nem áldozhat fel egy szezont 2021-ért.”

Pedig ez lehet a kifizetődő a jövőre nézve. Így aztán meg kell találniuk a megfelelő egyensúlyt a két szemlélet között.

„Jön a költségvetési sapka és az új elosztási rendszer, pénzügyileg újraszervezhetjük a csapatunkat. Akkor már csak az erőforrás költsége marad, ami jelenleg túl magas.” – mondta Abiteboul. „Mindenki új erőforrást épít 2021-re, mivel az új autók más installációt és hűtést igényelnek. De utána nincs ok arra, hogy miért ne kéne befagyasztanunk a fejlesztéseket.”