back to top
KezdőlapFormula 1Már egy éve kitalálta a DAS-t a Mercedes

Már egy éve kitalálta a DAS-t a Mercedes

-

Nem most télen találta ki a DAS-t a Mercedes, ami az első tesztnapok során megosztotta a Forma-1- világát. Erről maga Valtteri Bottas számolt be.

Csütörtökön kapta fel a fejét a világ Lewis Hamilton kormányára, ami az egyene szakaszokon előre és hátra mozdítható, ami a tapadásra is hatással van. Számos csapat nehezményezte ezt, az FIA viszont csak 2021-től tiltja majd be az újítást.

A többi istálló már elmondta, hogy nem fogják lemásolni ezt a megoldást, mert túl sok időbe telne, ezt támasztotta alá Bottas is.

„Tisztában voltunk azzal, hogy ez hosszú időbe telik, nem egy gyors projekt. Amikor először hallottam erről a csapaton belül az kb. egy éve volt. Remek, hogy mi vagyunk az egyetlen csapat, amelyik ezt a rendszert használja. Ez sok mindent elmond a csapat nagyszerű elméiről.” – kezdte a finn.

„Nem egy olyan egyszerű dolog, hogy csak elkezdjük megtervezni, majd használjuk. Még most is tanuljuk a rendszert és felfedezzük a benne rejlő potenciált, de szerintem bizonyos körülmények között igazán jó lehet. Ez majd az év későbbi szakaszában mutatkozik meg, más pályákon.” – tette hozzá.