back to top
KezdőlapFormula 1Nem törlik a futamot, ha megfertőződik egy pilóta vagy visszalép egy csapat

Nem törlik a futamot, ha megfertőződik egy pilóta vagy visszalép egy csapat

-

A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey leszögezte, a nemrég megerősített versenynaptáron nem terveznek változtatni, még akkor sem, ha valaki vagy valakik megfertőződnének a koronavírussal.

A sport főbb vezetői különböző irányelveket állítottak össze, melyek segítségével igyekeznek biztonságban tartani a Forma-1-es csapatok alkalmazottjait, miután elkezdődött a 2020-as szezon. A körülbelül 80 oldalt felölelő dokumentumot azért is hozták létre, hogy abból az esetből tanuljanak, amikor a McLaren visszalépett az Ausztrál Nagydíjtól, miután az egyik csapattag megfertőződött. Ez akkor az egész hétvége törlését váltotta ki, azonban Carey elárulta, ilyen esetben most már máshogy cselekednének.

„Ha valakit fertőzöttnek találunk, az nem vezet a verseny törléséhez” – jelentette ki. „Ha valakit karanténra kell kötelezni, akkor meglesz rá a lehetőség a hotelben, és még helyettesíteni is lehet. Van pár dolog, amit át kell majd beszélni és ki kell dolgozni. A ’mi történik, ha’ olyan széles skálán mozoghat, hogy nem tudjuk mindet lejátszani. Azonban ha egy csapat nem tud versenyezni, az nem jelenti azt, hogy a versenyt törölni fogják. Lesz egy procedúránk erre. Ha egy pilóta fertőződik meg, vannak elérhető tartalékpilóták. Nem mennénk ilyen messzire, ha nem lennénk magabiztosak és nem lennének meg a szükséges procedúrák a felvetődő problémákra, nem lenne meg a kellő szakértelem, és az, hogy biztosítsuk a biztonságos környezetet.”

„Ebben a folyamatban az FIA hatalmas köszönetet érdemel” – tette hozzá Carey. „Sok szempontból ők mozdították előre ezt a folyamatot az egészség és biztonság terén. Kaptunk segítséget néhány külsős szakértőtől is. Szigorú irányelvek vannak, jelenleg valószínűleg olyan 80-90 oldalnyi. Ebben benne van, hogyan utazol a helyszínre, mik a fontosak a hotelben, illetve a pályán, az étkezésnél, a mellékhelységben, a tesztelésnél. Tesztelni fogunk, mielőtt odamennénk, aztán kétnaponta lesznek újabb tesztek. Ha fertőzést találunk, megvan, hogy járunk el. Felismerjük, hogy megvan erre a lehetőség, tehát felkészültünk, hogy megfelelően kezeljük a helyzetet.”