back to top
KezdőlapFormula 1Tost: Max Verstappen Jos edzésének köszönheti a legtöbbet

Tost: Max Verstappen Jos edzésének köszönheti a legtöbbet

-

Max Verstappen legerősebb pontjai a sebessége, illetve hogy nagyon érzi a tapadást, állítja korábbi csapatfőnöke, Franz Tost. Az AlphaTauri irányítója azt is tudja, hogy kinek köszönheti az ifjú holland ezen tulajdonságait, és ezt el is mondta a Formule 1 magazinnak:

„Az apja Jos, remekül kioktatta. Tinédzserként Jos megtanította Maxot mindenre, amire szükséges.”

2015-ben és 2016 év elején is az ő irányítása alatt dolgozott a Toro Rossónál, és úgy véli, hogy az apja jó munkát végzett ezen tréningek alatt:

„Nem tudom, hogy Max Jos nélkül elérte-e volna ugyanezt. Feltehetően eljutott volna a Forma-1-be, de hogy ilyen gyors lenne-e és sikeres? Ebben kételkedem. Egy fiatal versenyző tanulási folyamata nagyon fontos, már gyerekkortól kezdve. Amit 7 és 12 éves korban megtanultál, az nagyon fontos ebben a sportágban. Ennek eredményeként megszoksz mindent és már rutinból mennek a dolgok, és már nem kell gondolkodnod azon, hogy merre, hiszen már vannak ismereteid. Jos egy remek szintre hozta fel Maxet.”