back to top
KezdőlapFormula 1Szaúd-Arábia kész egy második versenyt is rendezni

Szaúd-Arábia kész egy második versenyt is rendezni

-

Szaúd-Arábia először rendez Forma-1-es futamot, de a verseny promótere már egyből azt is felajánlotta, hogy akár kettőt is szívesen rendeznek, ha a vírushelyzet miatt szükség lenne rá. Az elmaradó futamok miatti helyettes-keresés közepette szóba került már az is, hogy Katarban is lehet Forma-1-es verseny, de ez az értesülés már cáfolva lett.

A Jeddah-i futam az utolsó előtti verseny lesz a tervek szerint, és épp az előtte lévő Ausztrál Nagydíj az egyik elmaradó futam, így akár kézenfekvő is lehetne a duplahétvége.

„A Forma-1 még nem kért fel minket egy második futam megrendezésére, de minden a tervek szerint halad a felkészülésünkkel, az építkezéssel kapcsolatban” – szögezte le a promóter, Khalid bin Faisal Al Saud herceg. „Tehát ha szükséges, hogy a mi versenyünk előtt rendezzünk egy futamot, azt hiszem, meg tudjuk oldani. Ha muszáj, és szükségük van egy másik országra, akkor szóba jöhetünk, ha ez segít a Forma-1-nek.”

A herceg hozzátette, hogy jövőre az év elejére szeretnék a versenyüket, és sprintfutamot is szívesen rendeznének.

„Szerettük volna, ha a versenyt az év elején rendezzük meg, de az idő, amit a pályán való munkálatokra és az előkészületekre kellett szánnunk, nem tette lehetővé, hogy 2021-ben, az év elején rendezzük meg a versenyt” – folytatta. „Most tárgyalunk a Forma-1-gyel arról, hogy mikor lenne a legjobb számunkra a 2022-es futam, és remélhetőleg sikerül megállapodnunk.”

A promóter elmondta azt is, hogy a legutóbbi Brit Nagydíj alatt néhány versenyzővel megvitatta az emberi jogi kérdéseket, és szívesen találkozna a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal is, hogy vele is megvitassa ezeket. Hozzátette, hogy a tervek között szerepel az is, hogy néhány női szaúdi versenyző is induljon náluk a betétfutamokon.