back to top
KezdőlapFormula 1Jean Todt szerint Senna könnyedén Ferrari-versenyző lehetett volna

Jean Todt szerint Senna könnyedén Ferrari-versenyző lehetett volna

-

Maga Jean Todt korábbi Ferrari-csapatfőnök fogalmazott úgy, hogy Ayrton Senna akár már 1994-re pirosba öltözhetett volna.

Az F1-drukkerek egyik legnagyobb fantáziálása Ayrton Senna és a Ferrari esetleges házassága a kilencvenes évekből. Mint tudjuk, ez végül sohasem valósult meg. Az esély viszont megvolt rá… Erről beszélt legalábbis Jean Todt hamarosan leköszönő jelenlegi FIA-elnök és korábbi Ferrari-csapatfőnök a beIN Sportsnak adott interjújában.

„Néhány héttel a csapathoz érkezésem után a monzai hétvége keretein belül találkoztam Ayrtonnal a comói tónál lévő szállodánkban” – idézi fel Todt majdnem sztori-kezdetét 1993-ból. „Én 1995-re ajánlottam szerződést, ő már 1994-re erőltette volna a megállapodást. Akkor viszont már megvolt arra a szezonra a két versenyzőnk Jean Alesi és Gerhard Berger személyében.”

Senna viszont nem adta fel. „Folyamatosan azt mondogatta, hogy a szerződések semmit nem számítanak. Én viszont ebből nem akartam engedni. Így tehát 1995-ben maradtunk, ami tudjuk nagyon jól, hogy miért nem valósult meg soha…”

Todt betekintést adott saját akkori gondolatmeneteibe. „Én egy toppilótát akartam. Egyesek a kasznira mutogattak, mások a motorra, megint mások meg a versenyzőre, mint a sikertelenség oka. Szóval ki akartam iktatni legalább az egyik tényezőt. Senna szerződtetése esetén senki egy szót sem szólhatott volna. Egyébként pont ezért jött később Michael is.”

Todtot egyébként próbálták nagyon sokan lebeszélni egyáltalán a csapatfőnöki pozíció elvállalásáról is. „Mindenki azt mondta, ne menjek. Lehetetlen küldetésről beszéltek nekem nagyon sokan és valószínűleg pont ez volt benne a csábító. Nem is volt egyszerű… 1993-ban érkeztem, és 1999-ben ünnepelhettünk először konstruktőri vb-címet. Aztán Michaellel jött a többi. Addig viszont sokszor gondolkoztam azon, mi van, ha az engem meggyőzni próbálóknak igazuk volt…” Végül ugye Senna nélkül…