back to top
KezdőlapEnduranceEgy 16 éves tinédzser történelmet ír Le Mans-ban

Egy 16 éves tinédzser történelmet ír Le Mans-ban

-

Az amerikai Josh Pierson lesz a Le Mans-i 24 órás történetének legfiatalabb indulója. Ráadásul az LMP2-es kategória egyik élcsapatában szerepel majd.

16 éves és 188 napos a verseny indulásakor, ezzel hat nappal veszi el honfitársától, Matt McMurrytől a rekordot, aki 2014-es indulásakor hívta ki azt.

Pierson az IMSA-ban és a WEC-ben is teljes szezont fut, és első futamgyőzelme után be is jelentették, hogy jövőre is marad a csapatnál. Ami nem is akármelyik alakulat, hanem Zak Brown istállója, a United Autosports.

„Nagyon boldog vagyok, hogy 2023-ben is visszatérhetek a Unitedhez. Családként tekintek rájuk, és minden pillanatát élvezem, amit velük töltök.” nyilatkozta akkor az amerikai.

„Továbbra is a mostani szezonra koncentrálunk majd, hogy a legjobb eredményeket szállítsuk. Utána meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Még tavaly, 15 évesen igazolta le a csapat egy sikeres Red Bull Ringen szervezett teszt után.

„Mivel korán kezdtem, már volt időm megszokni, hogy ilyen gyors autókat vezetek. Két tapasztalt csapattársam van, akiktől sok trükköt és információt kapok. Nem könnyű így versenyezni ilyen fiatalon, de sokat segít, ha hallgatsz a csapattársaidra, és akkor magasabb szintre is eljuthatsz.”

Piersont jelenleg Paul di Resta mentorálja, csapattársaival, Oliver Jarvisszal és Alex Lynn-nel pedig hatodik helyről indulhat a Le Mans-i versenyen.

Franciaországban jelenleg csak tanulóként, felnőtt jelenlétével vezethetne, és két évet kéne járnia a jogosítványra. A versenyzés azonban kiskaput nyújt számára, hogy mégis a volán mögé üljön. Nem is akármilyet.