back to top
KezdőlapFormula 1Egy csinos szőke vitte el egy körre Hamiltont

Egy csinos szőke vitte el egy körre Hamiltont

-

Lewis Hamilton bepattant egy Mercedesbe, de a vezetést átengedte. Nem is akárkinek. A hétszeres Forma-1-es világbajnok egy népszerű autós vlogger vendége volt.

Az ausztrál Alexandra Mary Hirschi valójában Supercar Blondie néven ismert, aki az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban él. Így aztán, mikor a szezonzáró miatt Hamilton Abu Dhabiban járt, átugrott Dubajba, hogy Supercar Blondie vendége legyen, egyfajta autós interjú keretében. A videóban egy  Mercedes-AMG G63-ban   forgattak, az IWC támogatásával.

A beszélgetés során szó esik a kutyákról, majd arról is, amit Lewis már korábban is említett: hogy nem szeret a versenypályán kívül vezetni. Ennek oka talán az lehet, sofőrje okfejtése szerint, hogy mivel a munkája a vezetés, mikor közúton vezet, akkor is az lehet az érzése, hogy dolgozik.

„Én vagyok a legjobb utas, mintha én lennék a legnyugodtabb ember. Igazából általában jobban szeretek utas lenni, alig vezetek. Egyszerűen nem élvezem” – mondta Hamilton.

Egy „melyiket választanád” játék keretében kiderült, hogy a brit versenyző szívesen látna a jövőbe, ha lenne rá módja. Ha választania kellene, hogy egy adott társaságban ő a legviccesebb, vagy a legokosabb legyen, akkor előbbit választaná. Azért mert szeret hatással lenni az emberekkel, szereti megnevettetni az embereket. Ha pedig jönnének űrlények, akik mindenféle magyarázat nélkül el akarják vinni őt, beleegyezne-e, igennel felelt, bár hozzátette, hogy akkor szeretné vezetni az űrhajójukat is.