back to top
KezdőlapFormula 1Tabutémáról beszélt az F1 korábbi lenézett versenyzője

Tabutémáról beszélt az F1 korábbi lenézett versenyzője

-

Az Amerikában a karrierjét sikeresen újjáépítő Marcus Ericsson csatlakozott azon sportolók táborába, akik lépést tettek azért, hogy fejben erősebbek legyenek.

A svéd versenyző nem alkotott maradandót a Forma-1-ben 2014 és 2018 között, és az utolsó évében a Saubernél úgy kapott ki pontszámban 39:9-re a Charles Leclerctől, hogy ő már az ötödik szezonját taposta, miközben csapattársa újonc volt.

Ericsson azóta az IndyCarban találta meg a számításait, már négy futamot megnyert, és a legnagyobb trófea, az Indy500-on aratott győzelem is felkerült a dicsőséglistájára. A bajnokság kaotikus szezonnyitóját megnyerte, és ennek apropóján a The Race-nek adott interjúban elárult egy érdekes részletet, hogy szerinte mitől javult sokat a teljesítménye: elkezdett járni egy mentális edzőhöz, Stig Wiglundhoz.

„Ezen a télen kezdtem el dolgozni vele, mert fejlődni akartam, s mivel az erősödni vágyó emberek az edzőterembe mennek, én a mentális erősségem javítása érdekében egy mentális szakemberhez mentem. Nem hiszem, hogy titkolnom kellene” – nyilatkozta.

Leclerc ölte meg az F1-es karrierjét, de azóta bármit csinál, sokan lenézik a sikereit

„Hetente edzünk. Sokat segített abban, hogy rendbe tegye a gondolataim és rámutatott, hogyan gondolkodjam különböző helyzetekben, hogyan uraljam a gondolataim. Stig azt mondta, személyiségtől függően egy hónap, vagy akár két-három évbe is eltelik, mire látszódnak az eredmények, de nagyon elégedett volt azzal, amit tőlem látott.”

„Néha azt érzem, az emberek erre úgy reagálnak, hogy megkérdezik, van-e bajom, de nincs. Nem azért járok konditerembe, mert problémám van, hanem mert erősebbé akarok válni. Itt is ugyanez a helyzet.”

„A legmagasabb szinten akarunk teljesíteni, ennek megfelelő lelki állapotban akarunk lenni, hogy a lehető hozzuk ki olyankor, amikor a legnagyobb a nyomás és teljesíteni kell. Ez nem könnyű. Könnyű mondani, hogy igen, meg fogom csinálni, de meg is csinálni, az teljesen más. Azt gondolom, és ez különös, hogy [mentális edzőhöz járni] egy kicsit megbélyegzéssel jár.”

Az F1-ben például Lando Norris is járt már mentális edzőhöz. A bemutatkozása alapján Wiglund ügyfelei eddig közel háromszáz érmet, közöttük 60 aranyat nyertek különböző versenyeken, világbajnokságokon, olimpiákon. Többek között olyan síklasszisokkal dolgozott együtt, mint Johan Olsson és Frida Karlsson.

Ericsson eredményei javuló tendenciát mutatnak az IndyCar tabelláján: 2019 óta 17., 12., majd kétszer 6. lett az összetettben. A célja elsősorban az volt a mentális edzéssel, hogy az időmérőkön jobb legyen, mivel korábban ez a terület nem számított az erősségének. A 2023-as idénynyitón a 4. helyről vágott neki a futamnak, ennél jobb rajtpozíciója csak egyszer volt az előző négy évben.