back to top
KezdőlapFormula 1Hamiltonéhoz hasonló forradalmi változást remélnek a fiatal tehetségtől

Hamiltonéhoz hasonló forradalmi változást remélnek a fiatal tehetségtől

-

Rod Reid irányítja az IndyCar Force Indy nevű programját, amellyel etnikai kisebbséghez tartozó fiataloknak segítenek eljutni az autósport elitjébe, akár versenyzőként, akár egyéb munkakörökben, például mérnökként. Találtak egy gyémántot.

A 22 éves Myles Rowe-ról van szó, aki bombaformában nyitotta a szezont az Egyesült Államokban az F3 szintjének megfelelő USF Pro 2000 bajnokságban, az első négy futamból hármat behúzott. Tavaly az F4-hez hasonló szintű USF2000-ben 2. lett és első afroamerikaiként futamot nyert egy IndyCar által felügyelt bajnokságban, így jók a kilátásai, hogy eljusson a legrangosabb amerikai formaautós sorozatba.

A társadalmi sokszínűségi program vezetője ezt már egyenesen készpénznek veszi, és úgy gondolja, Rowe ugyanolyan hatást fog kiváltani, mint ami Lewis Hamilton nevéhez fűződik a Forma-1-ben vagy Tiger Woodshoz a golfban.

„Szerintem képes lesz a Tiger Woods-hatásra, ahogy én hívom. Nem Tiger volt az első profi fekete golfozó, de ő változtatta meg a sportágat. Nem csak a sikerei, hanem a stílusa és az általa teremtett értékek révén. Azt gondolom, Myles-szal hasonlót fogunk látni” – közölte Reid a Motorsport Magazine-nal.

Ribbs: Az F1 fényévekkel elfogadóbb az amerikai versenyszériáknál

„Van karizmája és önbizalma, ami nem egyenlő az arroganciával, és ez a természetéből fakad. Aki találkozik vele, elbűvöli a mosolyával, de amint felteszi a sisakot, a munkára koncentrál. Ez a fiatalember nagyon komolyan veszi, amit csinál.”

„Ki merem jelenteni, hogy amikor eljut az IndyCar-ba, új közönséget fog bevonni a motorsportba, olyan feketéket és fehéreket, akik addig nem követték. Pusztán saját maga miatt. Willie T Ribbs (az F1-es autót először tesztelő afroamerikai pilóta) annak idején nem tudott változást hozni a kora kihívása miatt, sokan nem ismerték őt, főleg nem a fekete közösségben. A tőlünk kapott támogatással Myles szerintem kulturális változást fog eredményezni a fekete közösségben.”

Rod Reid hozzátette, távlati célja az, hogy az IndyCar-ban legyen majd egy fekete többségű csapat.