back to top
KezdőlapFormula 1Jövőre csak 20 Forma-1-es verseny lesz?

Jövőre csak 20 Forma-1-es verseny lesz?

-

A RaceFans értesülései szerint 20 fordulós versenynaptárra lehet számítani 2019-ben.

Hivatalos részletek a következő évi naptárról később kerültek nyilvánosságra, mint 12 hónapja. Az első előzetes 2018-as naptár tavaly már júniusban megjelent.

A RaceFans úgy informálódott, hogy a 2019-es naptár még a következő, augusztus 26-i Belga verseny előtt nyilvánosságra kerül. A Forma-1 menedzsmentje először a megállapodásokat véglegesíti, majd bejelenti azokat. Kettő, az idei naptárban szereplő pályának nincs szerződése még 2019-re: a japán és a német futamnak.

Egy 20 fordulós ütemterv azt jelentené, ezek közül csak az egyik helyszín hosszabbít. Német Nagydíj mostanában csak a páros években volt. A Suzuka-i pálya, amely a Japán Nagydíj helyszíne, a Honda tulajdonában áll. 2019-től a japánok már a Red Bullnak is szállítanak motort, emiatt nem valószínű, hogy ez a verseny kimarad.

Azonban a múlt havi Német Nagydíj nézőszáma is bizakodásra adhat okot, van remény, hogy nem marad ki a pálya.

Az F1 szeretne egy futamot Miamiban is, 2020-ban, miután 2019-re nem sikerült megegyezniük.