Az idei utolsó IndyCar versenyt Josef Newgarden nyerte, de a pontversenyben így is az új zélandi Scott Dixon maradt elől az utolsó futamot követően.

A címvédő Newgarden állhatott egyedül Dixon és az újabb bajnoki címe közé. Ám nem ő, hanem csapattársa Will Power kezdett ellenállhatatlanul, és ragadta magához a vezetést.

Váltóhiba miatt azonban kiállt, így Rossi került az élre, aki egész féltávig vezetett, három biztonsági autós szakaszt túlélve az élen. 30 körrel a vége előtt falnak ütközött, és csapattársainak, Hertának és Hinchcliffe-nek adta át a stafétát.

Hinchcliffe az egyik sárga szakaszban pördült meg, és ment neki Jack Harveynak, ezzel pedig kiesett a futamgyőzelemért vívott harcból.

Az újraindítást legjobban Newgardennek sikerült kihasználnia, aki egy manőverrel külső ívem elmet Palou és Herta mellett is, megszerezve a vezetést. Ekkor az Arrow McLaren SP csapatában szereplő Oliver Askew ütközött Satóval, újabb sárga zászlós szakaszt okozva.

A sok hasonló miatt azonban az a bizarr eset fordult elő, hogy a safety carból kifogyott az üzemanyag, így a versenyben vezető Newgarden mögött tett meg még két kört, mielőtt a versenyirányítás újra szabadjára engedte őket.

A másik „mclarenes” versenyző, az F1-be vágyó Pato O’Ward jött fel a második helyre az újra indítást követően, míg Herta egy hibájának köszönhetően kicsúszott az első tízből.

Dixon közben csendesen utazott a mezőnnyel, és nem keveredett bele semmibe, csak akkor veszíthette volna el a címet, ha 11. helyen, vagy hátrébb végez. Azonban a fiatalok hibájának is köszönhetően végül harmadikként intették le.

Ezzel pedig hatodik IndyCar bajnokságát nyerte, amivel egyre került a rekordtartó AJ Foyttól.

A bajnokság végeredménye:

# Pilóta Csapat Pont
1 🇳🇿 Scott Dixon Chip Ganassi Racing 537
2 🇺🇸 Josef Newgarden Team Penske 521
3 🇺🇸 Colton Herta Andretti Autosport 421
4 🇲🇽 Patricio O’Ward Arrow McLaren SP 416
5 🇦🇺 Will Power Team Penske 396
6 🇺🇸 Graham Rahal Rahal LL Racing 377
7 🇯🇵 Takuma Sato Rahal LL Racing 348
8 🇫🇷 Simon Pagenaud Team Penske 339
9 🇺🇸 Alexander Rossi Andretti Autosport 317
10 🇺🇸 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport 315
11 🇸🇪 Felix Rosenqvist Chip Ganassi Racing 306
12 🇸🇪 Marcus Ericsson Chip Ganassi Racing 291
13 🇺🇸 Santino Ferrucci Dale Coyne Racing 290
14 🇳🇱 Rinus Veekay Ed Carpenter Racing 289
15 🇬🇧 Jack Harvey Meyer Shank Racing 288
16 🇪🇸 Álex Palou Dale Coyne Racing 238
17
🇺🇸 Conor Daly
Carlin
237
18 Ed Carpenter Racing
19 🇺🇸 Charlie Kimball A.J. Foyt Enterprises 218
20 🇺🇸 Oliwer Askew Arrow McLaren SP 195
21 🇺🇸 Marco Andretti Andretti Autosport 176
22 🇺🇸 Zach Veach Andretti Autosport 166
23 🇬🇧 Max Chilton Carlin 147
24 🇨🇦 James Hinchcliffe Andretti Autosport 138
25 🇧🇷 Tony Kanaan A.J. Foyt Enterprises 106
26 🇺🇸 Ed Carpenter Ed Carpenter Racing 81
27 🇨🇦 Dalton Kellett A.J. Foyt Enterprises 67
28 🇧🇷 Hélio Castroneves Team Penske 57
29 🇫🇷 Sébastien Bourdais A.J. Foyt Enterprises 53
30 🇺🇸 Sage Karam Dreyer & Reinbold 32
31 🇺🇸 JR Hildebrand Dreyer & Reinbold 28
32 🇪🇸 Fernando Alonso Arrow McLaren SP 18
33 🇺🇸 Spencer Pigot Rahal LL Racing 17
34 🇬🇧 Ben Hanley DragonSpeed 14
35 🇦🇺 James Davison Dale Coyne Racing 10
36 🇦🇺 Scott McLaughlin Team Penske 8