Tésztanapokat tart az autósport, hiszen két egymástól független, levesbetétekkel kapcsolatos hír is érkezett.

A Barilláról biztosan sokan hallottak, a különböző tésztafajtákat forgalmazó cég termékei Magyarországon is elérhetők. Valószínűleg ennél kevesebben hallottak Paolo Barilláról, aki 1989-ben és 1990-ben összesen kilenc Forma–1-es nagydíjon állt rajthoz a Minardival, legnagyobb autósportos sikereként pedig megnyerte az 1985-ös Le Mans-i 24 órást a Porsche versenyzőjeként.

Nos, a névegyezés nem véletlen, Paolo Barilla annak a családnak a leszármazottja, amely még 1877-ben megalapította az első Barilla nevű pékséget Parmában, ma pedig az egykori versenyző a világ egyik legismertebb tésztagyártójává vált cég alelnöke.

Barilla most 36 év után újra összekapcsolódott a Forma–1-gyel, ugyanis a cég bemutatott egy új tésztafajtát, amelynek formája egy versenyautó kerekéhez hasonlít. A termék ennek nyomán a Racing Wheels nevet kapta és az F1 logója is felkerült rá a különleges együttműködés keretében. A kerekes tészta a Miami Nagydíj hétvégéjén is bemutatkozik, forgalmazását a Walmart üzletlánc kezdte meg, amely Európában csak az Egyesült Királyságban lelhető fel.

Adam Stern@A_S12

.@Barilla has started selling racing wheel-shaped pasta as part of its official sponsorship of @F1, with a 16=ounce box costing $1.77 on @Walmart's website.

Nem szoktak tésztás hírek érkezni az autósportba, ezen a héten viszont van kettő is. Olaszországól alighanem méltatlankodva figyelnék, hogy fentebb levesbetétnek neveztük a tésztát, hiszen ha valakik, hát ők temérdek egyéb felhasználási módját is ismerik – és nem csoda, hogy a másik hír is hozzájuk kötődik.

A hosszútávú-világbajnokság ezen a hétvégén, Imolában kezdi meg a szezonját, a hatórás verseny során pedig végig a nézők szeme előtt lesz az emilia-romagnai régió két híres tésztafajtája, a tortellino és a garganello, hiszen a Tosa kanyar rázókövét összesen 50 darab tésztafestéssel díszítette fel Marco Alpi festőművész.

Autodromo di Imola@autodromoimola

Now that’s what you call an iconic kerb! 🍝

Con tortellini e garganelli, Marco Alpi ha dato ai cordoli di Imola un gusto decisamente locale 🇮🇹

Pronti per un giro di pasta? 😏#AutodromoImola