Ritkán annyira intenzív és izgalmas egy Forma–1-es szezon fejlesztési versenye, mint az idei szezonban. De a kisebb csapatok pilótái nem értik, a nagyok, mint a Ferrari hogyan képesek sokkal több frissítést legyártani, mint ők, miközben mindannyian ugyanakkora költségvetésből gazdálkodnak.
Ha új szabályok érkeznek, az mindig nagy löketet ad a fegyverkezési versenynek az F1-es csapatok gyáraiban, hiszen amikor az autók egyes területeit teljesen átszabják a megváltozott regulák, akkor ott a nulláról indulva temérdek lehetőség nyílik az innovációra. Az idei évet sokan a sport történetének legnagyobb technikai átalakulásaként írják le, így nem meglepő, hogy rohamosan fejlődnek az autók, jelennek meg az újítások az aerodinamika, valamint akinek és amikor engedélyezett, a motorok terén is.
A fejlesztéseket a csapatok kötelesek lejelenteni az FIA-nak is, akik így minden hétvége kezdetén kiadnak egy dokumentumot arról, hogy mely istállók az autójuk melyik részegységén érkeztek újítással (például motorborítás, padlólemez, felfüggesztés, oldalszekrények stb.).
A legutóbbi Osztrák Nagydíjra többen is komoly csomaggal érkeztek: az FIA listáján a Red Bull és az Audi neve mellett egyaránt hét különböző fejlesztési tétel szerepelt, az Alpine öt, a Ferrari négy, a McLaren és a Mercedes két-két újdonságot rakott fel az autójára. A szezon ezen kezdeti szakaszában még előfordul, hogy egy csapat versenyről versenyre előrukkoljon valamilyen újdonsággal, ebből a szempontból az utóbbi időben a Ferrari tűnt a legbuzgóbbnak, ami már a rivális Mercedes csapatfőnökének, Toto Wolffnak is szúrja a szemét.
És ha már a Mercedes vezetője is gyanúsan figyeli, hogyan fér bele a Ferrari költségvetésébe ez az intenzív fejlődés, akkor nem csoda, hogy a mezőny második felében tanyázó csapatoknál még erősebb ez az érzés. Az Aston Martin és a Williams például Spielbergre semmit nem újítottak, Fernando Alonso szerint az ő csapatánál ennek egyszerűen az az oka, hogy nem férne bele a büdzsébe, miközben a csapatnál egy B-specifikációjú autóra fordítják az erőforrásokat.
„A jelek szerint nincs elég pénz arra, hogy végtelen számú fejlesztést hozzunk, ahogy azt más csapatok csinálják. Elég meglepő látni az FIA erre vonatkozó lapjait minden versenyhétvége péntekén. Talán ezeknek a csapatoknak van egy pénznyomtatójuk a gyáruk -1. emeletén” – élcelődött a spanyol versenyző.
Honfitársa, Carlos Sainz is hasonló helyzetben érzi magát, mint Alonso – a Williamst szerinte az is erősen korlátozza a felzárkózásban, hogy az egész szezont ki kell húznia a költséglimitből, ami idén az új szabályok figyelembevételével 215 millió dollárban lett megszabva.
„Nem csak a Williams van ebben a helyzetben. Mások is a fejüket vakargatva nézik, hogyan képesek idén a nagycsapatok erre. Az elmúlt öt versenyen senki más nem tudott annyi fejlesztést hozni, mint a nagycsapatok, szóval lenyűgöző, amit csinálnak” – fogalmazott Sainz, akit a planetf1 idéz. A pilóta ugyanakkor elismeri, nem feltétlenül csak a pénzmennyiség, hanem annak okos és hatékony felhasználási módja is okozhat nagy eltéréseket a csapatok között, ebben a tekintetben pedig a Williamsnek még van mit tanulnia.
„A Williamsnek is rendelkezésére áll a szükséges költségvetés és rengeteget fektettünk be a létesítményeinkbe, de ez azt is megmutatja, hogy nem minden csak a pénzről szól. A munkafolyamatok, munkamódszerek, a hatékonyság jönnek be a képletbe. Ezekben a dolgokban kell rendet tennünk, és persze olyan szakértelmet igazolni más csapatokról, akik segítenek nekünk megérteni, mely területeken nem vagyunk elég erősek.”
