KezdőlapFormula 1A Haas döntött a Schumacher és Mazepin kérdésben

A Haas döntött a Schumacher és Mazepin kérdésben

-

A Haas jövőre a Mick Schumacher és Nikita Mazepin párossal vág neki a következő szezonnak, köszönhetően az FIA döntése után a változó szuperlicensz pontrendszernek. Azt a csapat már korábban bejelentette, hogy teljesen új felállással indulnak 2021-ben, miután dobták Romain Grosjeant és Kevin Magnussent.
A csapatfőnök Günther Steiner kinyitotta az ajtajukat tehát az újoncoknak, miután megvitatták ezt az istállón belül. Korábban így nyilatkozott:
„Egyeztettünk a lehetséges kockázatokról, és a lehetőségről velük kapcsolatban. Persze, hogy kockázatos két újonc alkalmazása, hiszen nincs előttük tapasztalt pilóta akivel egyeztessenek, vagy összehasonlítsák az adatokat, meg ilyesmi. Önmagukat kell felépíteni, hogy merre menjenek, és benne van, hogy valamit rosszul csinálnak majd. Az előny viszont az, hogy a jó irányba tudod őket állítani, és együtt fejlődnek a csapattal. Azért, mert még nem csinálta meg ezt senki sem, nem jelenti azt, hogy ez nem is működhet. Megvan a kockázata annak, hogy ez nem jön be. Ezt sem szabad kizárni.”
A Soymotor szerint a kérdés végleg eldőlt: Schumacher csapattársa Mazepin lesz. Schumacher érkezését a Haashoz már egy ideje pletykálják, de Mazepin szintlépéséhez az FIA segítsége kell. Korábban a motorsportokat felügyelő testület bejelentette, hogy továbbra is 40 pont szükséges egy versenyhez a Forma-1-ben, de a versenyzők ilyen jellegű lehetőségét elbírálhatja a FIA külön is. Akkor is engedélyezni fogják, ha csak 30 pontjuk van, de nem tudtak teljes szezont futni a koronavírus miatt.
A régi rendszerben Mazepinnek hetediknek kell lennie legalább a Formula 2 bajnokságában, hogy meglegyenek a pontjai, és a Hitech versenyzője jelenleg a hatodik az összetettben, két versenyhétvégével a vége előtt. Schumachernek legalább hatodiknak kell lennie a 40 ponthoz, de jelenleg vezeti a bajnokságot. A lap úgy fogalmazott, hogy a Haas azt már megerősítette, hogy nem kapkodják el a hivatalos bejelentést a 2021-es párosukról, és feltehetően megvárják az idei szezon végét.