KezdőlapFormula 1A határokat feszegeti Alonso szerint a versenynaptár

A határokat feszegeti Alonso szerint a versenynaptár

-

Három hét, három verseny – Fernando Alonso szerint igen komoly fizikai-mentális-logisztikai próbatétel a mezőny számára a versenynaptár novemberi része.

A mexikói hétvége már lement a hetente rendezett versenyekből, de hátra van még Brazília és Katar november 21-ig. A mezőny csak ezt követően jut némi lélegzetvételnyi szünethez. „Nem a legkényelmesebb ez a tripla igénybevétel” – ismerte el a 40 éves spanyol. „Minden versenyhez egy 12 órás utazás is kötődik, szóval fontos, hogy mindenki takarékoskodni tudjon az energiájával. A csapat most is éjjelig pakolt, aztán hamarosan pakolhat is ki az új helyszínen.”

„Austinból Mexikóba utazni csak egy órás repülést jelentett. Viszont érdekesnek találom az egyhetes különbségeket eltérő kontinenseken rendezett versenyek között.”

A tulajdonképpen pihenés nélkül ledarált három verseny után a versenynaptár még kettőt tartogat a mezőnynek decemberben. Az első Szaúd-Arábiában megrendezett verseny után a szezon Abu Dhabiban zárul december 12-én.