back to top
KezdőlapFormula 1A korábbi világbajnok örül annak, hogy az ő idejében még nem volt...

A korábbi világbajnok örül annak, hogy az ő idejében még nem volt Drive to Survive

-

Nico Rosberg utálta volna, ha minden lépését a Netflix stábja követi, miközben ő teljesen a bajnokságra koncentrál.

2018-ban érkeztek meg először a versenyekre a népszerű streaming szolgáltató emberei. Az első évben a Mercedes és a Ferrari nem akart szerepelni, így ők nem engedték be a kamerákat az „otthonukba”, és nem adtak személyes interjúkat. Ám az első évad sikere meggyőzte a bajnoki címért harcoló két alakulatot, így a következő évben már mind a 10 csapathoz bejárása volt a stábnak.

A német világbajnok 2016-ban megnyerte a bajnokságot, majd pár nappal később bejelentette a visszavonulását. A 38 éves ex-versenyző megnézte a fiatal generáció által kedvelt sorozatot, majd elmondta, örül annak, hogy neki ebben nem kellett részt vennie.

„Nem nem nem, borzalmas lett volna a jelenlétük. Azért lett volna borzalmas, mert elvették volna a figyelmemet és a koncentrációmat attól, hogy ténylegesen megnyerjem a bajnokságot. Az katasztrófa lett volna. Az F1 jól csinálta, hogy a Netflixszel kreáltak egy valóságshow-t. Szerencséjük volt, hogy az olyan személyek, mint Günther Steiner, a valódi arcukat mutatták, és vállalták az ezzel járó kockázatot. A Forma-1 nézettsége hihetetlenül megnőtt a közösségi média és a Netflix által, ami fenomenális. Köszönhetik ezt a fiatal generációnak, amely egy rendkívül izgalmas generáció. Nagyszerű ezt látni, és mindannyian egy kicsit erre vágyunk. Az Extrem E-nek például még meg kell találnia az utat ahhoz, hogy meg tudja fogni a közönséget és növekedhessen” – nyilatkozta Rosberg.

ForrásCity A.M