A Forma–1-es siker temérdek összetevőjének csak egy része a pályán köröző versenyautó és annak pilótája. Egy óriási, akár ezerfős vállalat működésében kell tényleg mindennek tökéletesnek lennie ahhoz, hogy a nagydíjak végén ők vehessék át a győztes trófeákat. George Russell a Williamsnél és a Mercedesnél szerzett tapasztalatait összehasonlítva magyarázza el, milyen sokat is számíthat, ha nem elég gyors a kávéautomata az ebédszünetben.

Annak, hogy Toto Wolff csapatvezetőként mennyire odafigyel arra, hogy a Mercedesnél minden makulátlanul működjön, legékesebb példáját talán az adta, amikor tavaly hosszasan magyarázta, mekkora odafigyeléssel tisztítják a mellékhelyiségeket is a csapat motorhome-jában a versenyhétvégéken. A 2014 óta nyolc konstruktőri címet szerző csapat életében ez csak egy apróságnak tűnhet, ám Wolff hitvallása az, hogy az istálló működésének legkisebb részlete sem lehet tökéletlen.

Ennek fontosságát emelte most ki a Mercedes pilótája, Russell is, aki elmondása szerint szinte új világba érkezett, amikor első csapatától, a Williamstől 2022-re átigazolt jelenlegi munkaadójához.

Russell 2019-es debütálásától kezdve három éven át versenyzett a Williamsnél, ezen időszak első két évében pedig a grove-i csapat a mezőny leglassabbja volt. A pilóta most a Mercedes egyik szponzora által szervezett podcastben adott érzékletes példát arról, hogy a Williamsnél szerzett tapasztalatai alapján hogyan tudja akár egyetlen apró tökéletlenség is lerombolni a csapaton belüli morált.

„Ha bármely területen elfogadunk egy szint alatti működést, az az egész csapatra hatással lesz. Hiszen ha az emberek azt látják, hogy valaki nem nyújtja a legjobbját a maga szakterületén, akkor úgy fogják érezni, hogy ők maguk is visszavehetnek. És még mielőtt észbe kapnánk, van egy csapatunk több száz vagy akár ezer emberrel, akik nem hoznak ki mindent magukból” – mutatott rá a hétszeres futamgyőztes pilóta.

„Emlékszek, hogy amikor még a Williamsnél versenyeztem, de már kezdtem egyre magabiztosabbá válni és irányt mutatni a csapatnak, volt valami, ami nagyon bosszantott. Mégpedig az, hogy mennyire lassan dolgozott a gyárban a kávéautomata. Ez ahhoz vezetett, hogy amikor az ebédszünet alatt az összes csapattag, a mérnökök és a tervezők egyszerre mentek a kávégéphez, nagyon gyorsan hosszú sor alakult ki. Mindenki ott várakozott és figyelte, ahogy pereg az idő az ebédszünetéből, ez pedig óhatatlanul is frusztrációt eredményezett.”

„Lehet erről úgy gondolkodni, hogy a nem tökéletes kávégép miatt elvesztegetett három perc semmiség, de ez a fajta mentalitás nem visz előre. Ellenben ha azt tapasztaljuk, hogy a kávé gyorsan jön és finom, a munkahely tökéletes, a munkatársaim nagyszerűek, az mindenkit arra ösztönöz, hogy emelje a saját szintjét. Ez a hangulat képes átjárni az egész gyárat, és ennek megalkotása miatt tartom Totót nagyszerű vezetőnek.”

A Williamsnél a csapat 2020-as eladását követően modernizációs folyamatok indultak, James Vowles 2023-as csapatfőnökké való kinevezése pedig tovább lendített a problémák beazonosításán, az egykori bajnokcsapat szervezete azonban még mindig nem működik olyan hatékonyan, mint a mezőny legjobbjaié – részben ennek is tulajdonítják idén, hogy rossz formában kezdték az új szabálykorszakot.