Az utóbbi évtizedben sűrűbben okozott fejfájást a Red Bull számára, hogy az F1-re kellően felkészült versenyzőkkel töltse fel két csapatának négy ülését, ám Nikola Tsolov közelgő tesztje előrevetítheti, hogy hamarosan valamelyik ujjába kell harapnia a két istállót is működtető vállalatnak.
A Forma–2 pontversenyét jelenleg vezető Tsolovnak az F1-es szuperlicenc megszerzéséhez egyelőre még nincs elég teljesítménypontja, ám az idei szezon végével ezt szinte bizonyosan eléri. Jelenleg még arra sincs engedélye, hogy F1-es pénteki szabadedzéseken pályára hajtson, ehhez először privát tesztelésen kell kilométereket gyűjtenie, amire augusztus 27-én Imolában lehetőséget is fog kapni egy tavalyi Racing Bulls volánjánál – amivel, mivel az előző szabályrendszer szerint épült autó, korlátlan mennyiségben körözhet.
A tesztnap során hárman is pályára fognak hajtani a csapat tervei szerint, hiszen egyidejűleg Liam Lawson és Arvid Lindblad filmforgatási napon vesznek majd részt az idei autóval, amely során legfeljebb 200 kilométert teljesíthetnek összesen.
A 19 éves Tsolovot tehát már az F1-es, egyelőre pénteki bevetésekre készíti fel a csapat, ám jelenlegi formája mellett nem valószínű, hogy jövőre egy újabb szezonra benevezné őt az F2-be a Red Bull – ha megnyerné a bajnokságot, akkor nem is maradhatna semmiképp. Vagyis 2027-re, de legkésőbb 2028-ra mindenképpen ott fog állni a Red Bull F1-es bejáratának küszöbén, a debütálási lehetőségre várva.
Az elmúlt években az energiaitalosok többször is nehéz helyzetbe kerültek pilótakérdésben, de inkább amiatt, mert túl szűk volt a merítési lehetőség, kevés fiatal állt készen a kihívásra. Szokatlan volt, hogy Sergio Pérez és a visszatérő Daniel Ricciardo képében „kívülről jövő”, tapasztalt versenyzőket ültettek az autókba, míg 2019-ben Pierre Gaslyt és Alexander Albont, 2025-ben pedig Lawsont emelték talán idejekorán fel a nevelőcsapatból az élmezőnyhöz tartozó Red Bullhoz.
Most viszont a bőség régi idői közelegnek ismét, hiszen idén négy autójuk mindegyikében stabilan teljesítő pilótát tudhatnak, miközben egy ideális világban Tsolov már jövőre megkaphatná a lehetőséget a debütálásra. Isack Hadjar gyorsan alkalmazkodott az idei előléptetés kihívásaihoz, Max Verstappen csapattársaként az elmúlt hét versenyen egyaránt a legjobb hat között ért célba. A Racing Bulls pilótái ugyancsak rendkívüli pontszerző sorozatot tudhatnak maguk mögött: Lindblad újoncként Monaco óta nem szorult ki a legjobb tíz közül, Lawson pedig nála is közel kétszer több ponttal a kilencedik helyen áll a tabellán, és a tavalyi, két futamig tartó félresikerült Red Bull-os időszaka után is újra felépítette magát a kiscsapatban.
Hacsak Verstappen a távozás mellett nem dönt, nehéz dolga lesz a Red Bullnak, hogy minden pilótája számára helyet találjon a rajtrácson, és ha túl sokáig várakoztatja Tsolovot, akkor pedig azt kockáztatja, hogy lecsap rá egy rivális csapat. Bár felreppent olyan sajtóértesülés, miszerint a Racing Bulls már biztos ülést ígért a bolgár számára a 2027-es rajtrácsra, Peter Bayer ügyvezető igazgató szerint ez alaptalan állítás.
Persze eközben ne feledjük, már nem a Christian Horner és Helmut Marko nevével fémjelzett idők járnak a Red Bullnál, vagyis a pilótaügyek intézésébe is új szelek köszönthetnek a korábbi reakciós, második esélyt ritkán adó hozzáállás helyett.

