KezdőlapFormula 1A Williams nem áll le a 2021-es autó fejlesztésével

A Williams nem áll le a 2021-es autó fejlesztésével

-

Simon Robserts, a Williams csapatfőnöke elmondtam hogy párhuzamosan fogják fejleszteni az idei és a jövőévi autójukat. Nem áldozzák be a 2021-es szezont a 2022-esért, sem fordítva.

A céljuk értelemszerűen az, hogy előrébb mozduljanak az utolsó helyről. Ezzel pedig nem szeretnének 2022-ig várni, így az idei autójukra is nagy figyelmet fordítanak. A  145 millió dolláros költségvetési korlát mellett is (ami az elkövetkező 3 évben 135 millióra csökken majd). Bár a Williams eddig is jóval kevesebbet költött, mint a top csapatok.

Legnagyobb ellenfelük, a Haas azonban már jelezte, hogy januárban befejezik a 2021-es autó fejlesztését és 2022-re kof koncentrálni.

„Nekünk nem ez a tervünk” – mondta Roberts a GPFansnek. „A mi tervünk az, hogy folytatjuk az autó fejlesztését.”

„Már tesztelünk pár FW43B aero elemet, pusztán azért, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy amit a (szél)csatornában és a CFD-n láttunk az egyezik azzal az információval, amit a pályán szereztünk.”

„Szóval ezt a munkát már elvégeztük és tervezzük, hogy fejlesztjük még az autót a következő szezonra (2021) is.”

Roberts azonban elismerte, hogy nehéz egyszerre két autót fejleszteni, így hozzátette, hogy ha a helyzet úgy kívánja, akkor nézőpontot váltanak majd.

„Ez egyfajta egyensúly, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy figyelmen kívül hagyjuk 2022-t, mert az katasztrófa lenne, és van is egy tervünk. De ez nincs kőbe vésve.”

„A terv alapja az, hogy dolgozunk mindenen, amit el kell érnünk, ami szükséges ahhoz, hogy versenyképes ’22-es autónk legyen.”

„Nem csak a szélcsatornáról és a CFD-ről van szó. Ha megvan a tervezési kapacsitásunk és egyensúlyba hozzuk az egészet, akkor összehozhatunk egy frissítési programot is, amely kitölti a teljes rendelkezésre álló tervezési- és gyársási kapacitást és pár frissítéssel tudunk érkezni a pályára.”

„A szabályok bizonyos értelemben segítenek minket, mert az autó nagy része homologizálva van a következő évre, szóval nem üres lappal indítunk. Nem lehet csak menni és játszani mindennel és bármivel, és ez azt is jelenti, hogy tudunk fókuszálni. Ez a szándékunk.”

„Azokon a területeken, melyeken azt gondoljuk, meg van a teljesítményünk, mindenképp fejleszteni fogunk a szezon első felében.”