KezdőlapFormula 1Alonso büntetést kapott, változott a Kanadai Nagydíj végeredménye

Alonso büntetést kapott, változott a Kanadai Nagydíj végeredménye

-

Nem sokkal a Kanadai Nagydíj leintését követően máris megváltozott a verseny végeredménye. A versenybírák ugyanis szabálytalannak minősítették Fernando Alonso védekezési manőverét Valtteri Bottasszal szemben, ami miatt a spanyol egy 5 másodperces büntetést kapott.

Az első sorból rajtoló Alonso pechjére nem jött az eső, ami miatt szinte borítékolható volt, hogy nem lesz képes tartani a mögötte érkező Ferrarikat és Mercedeseket. Ez így is lett és a futam vége felé már az Alfa Romeókkal harcolt, azonban, mint utólag kiderült, az utolsó körös védekezése átlépte a határt a stewardoknál.

Az FIA szerint a felvételek alapján tökéletesen látszik, hogy az Alpine versenyzője a videó felvételek alapján többször is irányt változtatott a hosszú egyenesben, ami miatt Bottasnak egy pillanatra el is kellett vennie a gázról a lábát. Ez a 77-es rajtszámú autó telemetriai adatain meg is mutatkozott és Alonsót emiatt egy 5 másodperces büntetéssel és egy büntető ponttal jutalmazta a versenyirányítás.

Mindez azt jelenti, hogy a kétszeres spanyol világbajnok csak a 9. helyen lesz rangsorolva az eredetileg megszerzett 7. helyéhez képest. Ezt a pozíciót a 8. helyen célba érő Bottas veszi át, amíg az ő helyét a csapattársa, Guanyu Zhou örökli meg.