back to top
KezdőlapFormula 1Alonso elmondta, miért nem állnak közel egymáshoz Hamiltonnal

Alonso elmondta, miért nem állnak közel egymáshoz Hamiltonnal

-

Nem titok, hogy Fernando Alonso és Lewis Hamilton nem a legnagyobb barátok, és talán sosem voltak azok, de manapság a spanyol elmondása szerint még inkább elhidegültek egymástól. A kétszeres világbajnok úgy érzi, hogy Hamilton elidegenítette magát a mezőny többi tagjától.

Alonso ugyanakkor kiemelte, kölcsönös a tisztelet kettejük között a brittel, sőt 2007-ről is szólt néhány szót: „2008-ban, 2010-ben és 2011-ben elég jó volt a kapcsolatunk, mert mindketten megértettük, hogy 2007-ben a csapatfőnökünk nem irányított túl jól minket.”

„Most már tiszteletteljes a kapcsolatunk, de talán egy kicsit lehűlt a korábbiakhoz képest” – tette hozzá, rátérve a mostani időkre. „Különböző dolgokról más a véleményünk. Lewisnak más az életmódja, mint sokunknak, és ez egy kicsit elkülöníti őt a többiektől.”

Alonso rendszeresen véleményt nyilvánít a rendkívül kiélezett, Hamilton és Verstappen közötti bajnoki harcról is, és a mostani, katari forduló előtt is így tett: „Jó ez a sport egészének. Mindenki szereti az igazi küzdelmet, a mesterséges küzdelem vagy a csapattársak közötti harc helyett. A csatának Abu-Dhabiig kell folytatódnia, és a sportnak pontosan ilyennek kell lennie.”

Az Alpine versenyzője végül elmondta, hogy szerinte előnyt jelent-e Hamilton számára, hogy már számos bajnoki címmel rendelkezik: „Nem. Ha megnyered a bajnokságot, a következő évben teljesen a nulláról indulsz. Soha nem fáradsz bele a sikerbe, szóval nem hiszem, hogy ez Lewis erőssége lenne. Sok erőssége van, de nem lenyűgöző, hogy folyamatosan nyer. Ez elég könnyű.”

Forrásgpblog.com