A minap 43 évesen pályafutása 22. Forma–1-es szezonját megkezdő Fernando Alonso egészen furcsa nyilatkozattal szórakoztatta az F1 stábját az Ausztrál Nagydíj pénteki edzésnapja után, az Aston Martin veteránja ugyanis közölte, péntekenként nem fog semmit sem mondani a kötelező interjúk során.
Tudni kell, hogy újságírói szempontból a Forma–1-es versenyhétvégék legkevésbé érdekes napja a péntek, hiszen ilyenkor a versenyzőknek rendkívül limitált a kötelező média-megjelenése. Ez annyit tesz, hogy lényegében csak az F1 hivatalos stábjának kell nyilatkozniuk a második szabadedzés után, aztán pedig mehetnek is a dolgukra. Alonso viszont attól is kiakadt, hogy ennyit meg kell tennie, és közölte: „semmit” nem tanult a nap során, de „ha tanulok is valamit, azt nem fogom elmondani nektek.”
A mezőny körelnöke ezután kifejtette, a szezon későbbi részében sem fog többet mondani. „Azért jövünk ide, mert kötelező, de nincs igazán miről beszélni. Éppen csak kiszálltunk az autóból, mint ahogy az általában lenni szokott. 24 ilyen péntek lesz, mint a mostani (már csak 23 – a szerk.), és kérdezhetsz bármit, egyáltalán nem fogok válaszolni.”
Az első edzést a 8., a másodikat a 13. helyen záró spanyol ezután még azért cinikusan levezette, hogy mi történt vele az Ausztrál Nagydíj első napján. „Most mindent át kell néznem a csapatommal és privátban meg kell beszélnünk, hogy mit csináltunk ma. Megtettünk köröket, az autó megy, a motor él, a fékek rendben vannak, a váltó váltja a fokozatokat le és fel, úgyhogy rendben vagyunk.”
Andy Cowell, az Aston Martin csapatfőnöke eközben ennél azért kicsivel beszédesebb volt. „Bahreinben a teszten sokat kísérleteztünk, noha az időjárás kissé hátráltatott. Átrágtuk magunkat az adatokon, kidolgoztuk a legjobb beállítást erre a pályára. Ma reggel szintén kísérleteztünk mindkét autóval, mindkét versenyen várható keveréket kipróbáltuk, és mint mindenki, mi is veszítettünk némi pályaidőt a piros zászlók miatt” – mondta.

Jogos Alonso kifakadása?
Hogy a spanyol veterán csak bal lábbal kelt; az Aston Martin csalódáskeltő formája frusztrálja; vagy valami egyéb áll a cinikus nyilatkozata mögött, azt nem tudhatjuk, ezzel együtt van igazság a mondandójában. A pénteki szabadedzések után, pláne közvetlenül a második tréning után ugyanis még a pilótáknak sincs pontos képe arról, hogy hol állnak a többiekhez képest, vagy merre fognak elindulni a beállításokkal a szombati nap előtt, hiszen miként azt Alonso is elmondta, még nem vettek részt a mérnökökkel folytatott megbeszélésen. Vagy ha van is, részletekbe nyilván nem fognak bocsátkozni, hiszen nem akarnak a riválisok számára értékes információt közkincsé tenni. Ezért aztán maradnak a többnyire semmitmondó, minimális információtartalommal bíró értékelések, amik nélkül tényleg meglenne az F1-es sajtó és a nézők is.
Alonso hozzáállása azonban ezzel együtt sem példamutató, hiszen nemcsak neki kötelező a megjelenés a pénteki interjún, hanem a többi pilótának is, akik ezúttal is igyekeztek készségesen teljesíteni a kötelességüket, és több esetben még érdekes kiegészítő információkkal is szolgáltak a pályán látottak mellé. Másrészt nem szabad elfelejteni, hogy a csapatok szponzorainak ez az 1-2 perc ugyanolyan megjelenés, mint az összes többi, ezeket az interjúkat pedig a közvetítő társaságok és az F1 számos helyen leadja, megosztja, mert az időmérő edzés végéig nincs más. Nekik ezért egyáltalán nem mindegy, hogy valaki csak annyit közöl, hogy nem mondok semmit, vagy legalább megpróbál néhány használható mondatot kipréselni magából.
Harmadrészt, akárcsak Alonso, a mikrofon túlsó oldalán, a kamera mögött állók is a munkájukat végzik, miközben ők is tisztában vannak vele, hogy a pénteki edzések utáni interjúk nem a nagy megfejtések terepe. Nem is akarnak a szükségesnél többet kihúzni a versenyzőkből, akik cserébe partnerek, és mondanak néhány használható mondatot. Ezután érdekes lesz figyelni, hogy Alonso tényleg tartja-e a szavát, és mostantól ehhez hasonló pénteki interjúkat láthatunk tőle, vagy ez csak egyszeri eset volt.
F1 Fantasy – játssz Te is is a Racingline.hu-val a nyereményekért!