16.5 C
New York
kedd, október 1, 2024
KezdőlapFormula 1Alonso lemondott karrierje egyik nagy céljáról

Alonso lemondott karrierje egyik nagy céljáról

-

Fernando Alonso újra lát esélyt arra, hogy a következő években a Forma-1-es világbajnoki címért harcoljon, egy másik különleges eredmény eléréséhez viszont már túlkorosnak tartja magát.

A spanyolról közismert, hogy a Forma-1-es karrierje a Ferraritól való 2014 végi távozása után hosszú időre félresiklott. Komoly célokkal tért vissza a McLarenhez, ám a Honda-motorral való küszködés lett a vége, ami négy évre a legjobb napokon is a középmezőnybe taszította vissza Alonsót. Ezt az F1-ből való kétéves kiszállás követte, amely alatt több más versenysorozatban is megmártózott, mielőtt 2021-ben visszatért volna az Alpine-nal, hogy aztán újra egy bajnoki ambíciókat dédelgető csapatnál, az Aston Martinnál köteleződjön el hosszabb távra.

Alonso a mclarenes szenvedés éveiben keresett magának új célokat, és kiszemelte a tripla koronát, a három legnagyobb presztízsűnek gondolt, nagyon eltérő autóverseny megnyerését, ám az IndyCarban sem járt sikerrel a McLarennel.

„Van ez a nagyon vonzó dolog, megnyerni a Monacói Nagydíjat a Forma-1-ben, megnyerni Le Manst-t az endurance versenyzésben, és megnyerni az Indy 500-at oválpályán, amit az autóversenyzés tripla koronájának neveznek. Háromszor próbálkoztam az Indy 500-zal, de nem sikerült, ez az egy dolog hiányzik” – mondta Alonso egy szponzoreseményen az indiai Chennaiban, amit a Racefans idéz. A tripla koronát az autósport történetében eddig egyedül Graham Hillnek sikerült teljesítenie.

Alonso a saját pénzéből is fizetné Newey-t

„Jelenleg azonban nem szerepel a terveim között. A következő két-három évben nagyon a Forma-1-re koncentrálok, mert meg akarom nyerni a harmadik világbajnoki címet. Most ez számomra az első és egyetlen prioritás. Ezt követően viszont, 45-46 éves koromban szerintem már kicsit nehéz lesz megtalálnom azt az elhivatottságot, amit az Indy 500 megkövetel, hiszen rengeteg újratanulással járna. Jelenleg legalábbis ezt gondolom, hogy az már túl sok lenne nekem, de persze nem tudhatom 100%-osan.”

Alonso Monacóban 2006-ban és 2007-ben, Le Mans-ban 2018-ban és 2019-ben nyert, az Indy 500-on pedig első, 2017-es próbálkozása volt a legígéretesebb kései kieséséig, két évvel később a saját csapatot felállító McLarennel azonban már kvalifikálni sem tudott. Legutóbb 2020-ban állt ott rajthoz, de akkor távol állt a győzelemtől, az F1-es visszatérése óta viszont már nem tett újabb kísérletet, már csak azért sem, mert az Indy 500 időmérője vagy versenye mindig ütközött egy nagydíjhétvégével.

Van azonban még egy különleges státuszú verseny az autósportban, a szintén semmihez sem fogható kihívást tartogató Dakar Rali. Alonso itt is tett már egy próbát 2020-ban, amikor a 13. helyen végzett a Toyota gyári versenyzőjeként, és elmondása szerint ebben az életkorban már észszerűbb, ha inkább a terepralizás felé tekint.

„Vannak más céljaim is az életben. A következő nagy kihívásom szerintem a Dakar Rali lesz. Annak megnyerését szintén nagy sikerként élném meg, hiszen ha a Forma-1, Le Mans és Daytona után raliban is győzni tudnék, az versenyzőként sokat jelentene számomra.”

Az Aston Martin még nem végzett: jöhet az Alonso–Verstappen álomcsapat?

- Hirdetés -
[adrotate group="10"]